A Wii U bejelentésekor az EA még komoly támogatást ígért, s noha valóban jöttek az átiratok, mostanra szinte teljesen elhidegült az egykor virágzónak ígérkező kapcsolat. Az EA a napokban bejelentette, hogy egyetlen egy játékot sem tervez kiadni a konzolra, most pedig a cég sportrészlegének egyik vezető beosztású tagja bírálta élesen a platformot.

Az EA Sports Canada vezető szoftverfejlesztője, Bob Summerwill fakadt ki a Nintendo Wii U-val kapcsolatban, miután nyilvánosságra került, hogy a kiadó jelenleg nem készít játékokat erre. Elmondása szerint a Wii U pocsék, gyengébb, mint egy Xbox 360, rossz az online rendszere, mindennek tetejébe pedig még a tablet-periféria is furcsa. A mondandójához később hozzátette, hogy a Nintendo ezen a ponton már csak egy élőhalott, ami 1990 óta ugyanazt az üzletpolitikát vallja; szerinte „a Nintendónak ki kellene szállnia a hardverpiacról és Mario-, illetve Zelda-játékokat készíteni vagy az új Xboxra vagy a PlayStation 4-re, ám ehelyett inkább egy rettenetes konzolt dobtak piacra.” Summerwill természetesen nem hagyta szó nélkül azt sem, hogy a kiadó hanyagolja a konzolt: „nem véletlenül döntöttünk így, inkább egy olyan platformra fókuszálunk, ami lényeges.” Példaként a tablet- és mobilpiacot említette, ahol a casual játékosokat találni.

A szóban forgó üzeneteket a hír elterjedésére már törölték (a NeoGAF megőrizte őket), de ezzel még nincs kint a vízből Summerwill, ugyanis Adam Orth nemrégiben történt hasonló ámokfutása alapján tudjuk, mi vár a fejlesztőre: valószínűleg az EA rövid úton ki fogja penderíteni, ilyet ugyanis egy vezető pozíciót betöltő alkalmazott sem mondhat nyilvánosan, hát még akkor, ha aktív megállapodás van a két cég között. Az EA a közleményében mellesleg megerősítette, hogy noha jelenleg tényleg nem terveznek semmit, ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne jönnének új programok a konzolra.

nintendo.jpg