Earth No More - Duke ellenfele?Hosszadalmas, hiszen még most sincs kint a stuff! Nem, nem akarok újabb felháborító monológot írni, hogy a 3D Realms miért tartja bent olyan sokáig az ütőkártyáját, hiszen már akkor is megvennénk a cuccot, ha egy gagyi B-kategóriás kreálmány lenne, csak hogy lássuk az évek óta készülő Duke Nukem Forevert mozgásban.

Nemrégiben tettünk egy olyan infót a fületekbe, hogy két új 3D Realms játék fog bejelentésre kerülni. Nos az első végre itt van, s immár tudjuk hogy az ex-remedys Samuli Syvahuoko által alapított Recoil Games készíti (a stúdióról és a készülő cím mögötti technológiáról bővebben lásd kapcsolódó hírünket!). A játék neve Earth No More, s címéből adódóan nem házépítős móka. Az alaptörténet szerint az emberiség a sok környezetszennyezés miatt tönkretette a Földet, azt pedig óriási növények támadták meg a föld alól. A mi dolgunk lesz mindezt megfékezni, ráadásul társaink is lesznek ezen vállalkozásban. A fejlesztők szerint leginkább a Világok Harca vagy a 28 nappal később című filmekre fog hajazni a stuff. A grafikát is mérvadónak tekinthetjük, mivel az Unreal Engine 3 fog muzsikálni alatta! A cucc valamikor 2009 folyamán lesz elérhető, PC, Xbox 360 és PS3 platformokra. Azt nem tudni hogy még így is beelőzi-e Duke mestert, de ne feledjétek, hogy a másik projekt bejelentése még várat magára: fél éven belül ennek változnia kell.