• Charley Hart 40 órán át streamelte a játékot
  • Ezalatt végig is játszotta
  • És közben 20 ezer dolcsit keresett

Charley Hart, a pornóra épített CamSoda egyik camgirlje 20 160 dollárt keresett egyetlen stream alatt, mindezt az Elden Ringnek köszönhetően. Hart nagyjából 40 órán keresztül streamelte ügyfelével, Chrisszel a FromSoftware új játékát és ez az idő elég volt neki ahhoz, hogy a végére is érjen. Ez rekordot döntött a saját oldalán, Hartot pedig a CamSoda történetének leghosszabb privát show-jának elkövetőjeként tartják számon azóta.

ring-32.jpg

"Ez olyasmi volt, amit még soha nem csináltam korábban. Nem fogtam fel teljesen, hogy 40 egymást követő óra milyen hosszú. Nagyon nagy kitartást igényel" – mondta Hart egy Q&A során. "De Chris és én nagyon jól megértettük egymást az elején, és nagyon szórakoztató volt. Úgy ünnepeltünk, miután befejeztük a kampányt, mintha bajnokságot nyertünk volna. Szép teljesítmény volt" – árulta el a hölgy. Bár korábban még soha nem tartott egy ügyfélnek sem játékmaratont, Hart elárulta, hogy az ilyen streamek nem ritkák. A világjárvány óta az ügyfelek egyre gyakrabban kérik, hogy a modellek hosszabb ideig maradjanak velük, gyakran csak azért, hogy beszélgessenek velük játék vagy házimunka közben.