• Tíz éve jelent meg a Metro 2033
  • Ennek örömére a fejlesztők a jövőről beszéltek egy kicsit
  • Kiderült, hogy a Metro Exodus újgenerációs konzolokra költözik
  • És az is, hogy egy hagyományos és egy multira kihegyezett Metro-játék készül párhuzamosan a stúdiónál

2020 egy igen jelentős évforduló a posztapokaliptikus játékok kedvelőinek, hiszen idén kerek tíz éve, hogy megjelent a Dmitry Glukhovsky egyező című regényén alapuló Metro 2033, és ezzel elrajtolt a mai napig töretlen népszerűségnek örvendő Metro sorozat. Természetesen a fejlesztők sem feledkeztek meg erről, és most egy igen terjedelmes blogposztban kifejtették, mire számíthatunk a jövőben tőlük.

A legaktuálisabb hír talán az, hogy jövőre a Metro Exodus is megkapja a maga újgenerációs frissítését, ami nagyobb felbontással, több fps-sel, rövidebb töltési időkkel és ray tracing támogatással érkezik majd. Azok pedig, akiknek PS4-re vagy Xbox One-ra már megvan a játék, ingyenesen válthatnak a PS5-ös és Xbox Series X-es verzióra.

Ez azonban még nem minden, ugyanis a fejlesztők azt is megerősítették, hogy már dolgoznak a következő Metro-játékon, mely ugyanúgy a sztorira fog fókuszálni, mint az előző részek, de sokkal grandiózusabb lesz, hiszen kifejezetten PC-re és az újgenerációs konzolokra csinálják. Készül továbbá egy multira kihegyezett mellékhajtás is, méghozzá az ezen a téren igencsak tapasztalt Saber Interactive segítségével, a 4A Games azonban megígérte, hogy ez a projekt is abszolút hű marad a Metro univerzumhoz, és nem vonnak majd el miatta erőforrásokat az egyjátékos címeiktől.

Végezetül pedig az is kiderült, hogy a stúdió jelenleg egy új IP-n is dolgozik, melyről sajnos szintén nem mondtak még semmit, de az már biztos, hogy egy újabb AAA kategóriás címre kell számítanunk tőlük.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!