• 2020-ban újabb Fűrész film kerülhet a mozikba
  • Ezt a spin-off epizódot ráadásul a humoristaként ismert Chris Rock ötlete alapján készítik
  • A Lionsgate szerint a film így is abszolút hű lesz az eddigi produkciók örökségéhez

Úgy tűnik, az illetékesek egyszerűen nem tudnak leállni a Fűrész filmek gyártásával. Bár a széria egyszer elvileg már véget ért a 2010-es Fűrész 3D-vel, azóta kaptunk hozzá egy folytatást a Fűrész: Újra játékban képében, 2020-ban pedig érkezik egy újabb film a sorozathoz, méghozzá a jelek szerint a leginkább humoristaként ismert Chris Rock ötlete alapján.

A Lionsgate szerint azonban aggodalomra semmi ok, ez az elsőre igencsak furcsa párosítás a gyakorlatban nagyon jól működik. Álláspontjuk szerint a készülő film minden tekintetében hű marad az eddigi produkciók örökségéhez, egyúttal pedig ötletesen, merészen csavar egyet a Fűrész világán. A forgatókönyvet magát a 2017-es filmet is jegyző Pete Goldfinger és Josh Stolberg duó jegyzi, a produkció pedig 2020 október 23-án kerül majd a mozikba.

saw-chris-rock-02.jpg