• Új mod készült az első DOOM-hoz
  • Ami a The Dark Ages pajzsát varázsolja a játékba
  • Amit akár el is dobhatunk
  • Cserébe viszont le kell mondanunk a hagyományos láncfűrészről

Noha a legelső DOOM már több mint 30 éve ücsörög az FPS-ek dicsőségcsarnokában, máig óriási rajongótáborral bír – többnyire a moddereknek köszönhetően. A nagy múltú franchise legújabb, korábban Year Zero néven emlegetett darabja a június 9-én tartott Xbox Games Showcase keretében mutatkozott be, méghozzá egy olyan ütős előzetessel, ami után jó darabig nehéz volt a műsor többi részére figyelni, holott egyik remek kedvcsináló követte a másikat. A Doom Slayer korai éveit bemutató lövölde egyik legnagyobb újdonsága egyértelműen a pajzs, ami jól láthatóan remek szolgálatot nyújt majd, legyen szó támadásról vagy védekezésről – nem mellesleg piszkosul látványos mozdulatokat lehet vele végrehajtani, szóval alig várjuk, hogy magunk is kipróbálhassuk. Ezt pedig lényegében már most is megtehetjük, csak épp nem a DOOM: The Dark Agesben, hanem a már említett első felvonásban.

A Craneo nevezetű modder ugyanis nem kevesebb, mint 24 óra alatt a DOOM-ba varázsolta a pajzsot, méghozzá a láncfűrész helyére – ennyi áldozat azért belefér, nemde? A fegyverről egy videót is mellékelt (ezt láthatjátok fent), ami alapján kiválóan funkcionál az eszköz, nem mellesleg animálva is van, hiszen a pengék akkor is forognak a pajzs szélén, ha az nincs használatban. A legjobb az egészben, hogy az újdonsült fegyvert még – akárcsak a The Dark Agesben – el is dobhatjuk, ráadásul a lövedékeket is felfogja, ami elég jól jöhet egy-két szorult helyzetben. A modot egyébként INNEN tudjátok letölteni, mi pedig már alig várjuk, hogy a koponyákat zúzó "szerszám" is bekerüljön az id Software klasszikusába.