• Jókora bukás a játék
  • Mivel rengeteg hiba van benne
  • Az idő sürgette a csapatot a megjelenést tekintve

A játékban olyan hibák voltak a megjelenésekor, amelyek miatt a karaktered lefagyhatott, a hang megszakadt, a textúrák elmosódottak voltak, és néhány vizuális effekt lényegében hiányzott. Az AI által felskálázott átvezetők talán tartották a 60fps-t, de ezek is teljesen elmosódottak lettek. És ami a legrosszabb, hogy a remake megtartotta az eredeti cím 4:3-as képarányát annak ellenére, hogy évtizedek óta nem ez a szabvány. A remake miatti felháborodás olyan mértékű volt, hogy ingyenes frissítésként kiadták a játék eredeti verzióját.

capsule616x353.jpg

A nagyobb frissítések az új változathoz már úton vannak, de addig is a Nightdive üzleti fejlesztési igazgatója, Larry Kuperman elmondta a PCGamesN-nek, hogy mi a fene romlott el. "A felelősség a megjelenési dátum megváltoztatásának elmulasztásáért 100%-ban engem terhel" - mondta Kuperman. "A megjelenési dátumot azért választottuk, mert a film 40. évfordulójához igazodott, és úgy tűnt, hogy ez egy igazán klassz dolog lenne a rajongók számára." Nos, nem lett az, sőt, az egyik legrosszabb remake lett belőle az utóbbi évekből.