Immár 22 éve annak, hogy Dr. Gordon Freeman napja elcsesződött, és annak is 13 éve, hogy utoljára láthattuk őt és Alyx Vance-t. A Half-Life: Episode 3-ra és a Half-Life 3-ra, amik folytathatnák a félbehagyott történetet, azóta várunk, ám most végre új Half-Life-játék érkezik az Alyx képében. Az örömbe sajnos némi ürüm vegyült, ugyanis a program nem folytatja az Episode 2-ben nyitva hagyott sztorit, ráadásul még VR-exkluzív is, viszont akkor sem szabad elfeledni, hogy végre valami új jelenik meg eme régóta parlagon heverő sorozatban.

És igen, az Alyx egyszerre előzmény és folytatás, hiszen története nagyjából a Half-Life és a Half-Life 2 között játszódik. A Föld körülbelül egy évtizede a Combine uralma alatt áll, de a „One Free Man” megérkezéséig még legalább ugyanennyi idő van hátra. Hogy mi történt eddig, és mi jön az itt még fiatal Alyx Vance kalandja után? Nos, ezt foglaljuk most össze nektek.

Felezési idő

Dr. Gordon Freeman elméleti fizikus átlagos napra készült, amikor egy szép májusi reggelen elindult munkahelyére, az Új-Mexikóban létesített, földalatti Black Mesa Kutató Intézetbe. A metrórendszeren át a C Szektor Tesztlaboratóriumai felé menet találkozik barátjával, a biztonsági őrként dolgozó Barney Calhounnal, majd megérkezve célhelyére, magára ölti vegyvédelmi (HEV – Hazardous Environment) ruháját, és csatlakozik kollégáihoz, köztük Eli Vance-hez.

Gordon dolga egyszerű: be kell tolnia egy konténernyi GG-3883 egzotikus anyagot az antianyag spektrometer alá. Viszont – talán Dr. Vance kivételével – senki sem készült az előre nem látható következményekre. Amint a Xenről származó kristályok kapcsolatba léptek az antianyag spektrometer sugarával, a C-33/a Tesztlaborban elszabadul a rezonancia kaszkád. Ehhez a katasztrófához képest Csernobil csak apró kellemetlenségnek tűnik az emberiség történelmében.

A Black Mesa romba dől, sokan megsebesülnek, mások meghalnak, miközben a kutatóintézetben hasadék nyílik a Föld és a több dimenzióval is kapcsolatban álló határvilág, a Xen között. Gordon pedig nem tehet mást, minthogy felkap egy feszítővasat, majd átverekszi magát a katasztrófa sújtotta létesítményen, hogy a felszínről segítséget hívhasson.

A háború előestéje

Gordon útja veszedelmekkel teli, ugyanis a dimenzióhasadékon nemcsak a Xen élővilága jutott át, mint a fejre tapadó, zombikat gyártó headcrabek és a mennyezetről lelógó, tapadós nyelvükkel prédára leső barnacle-k, de olyan értelmes és erőszakos lények is, mint a titokzatos xeni vezető, Nihilanth rabságban senyvedő katonái, a vortigauntok. Főszereplőnk ráadásul folyton-folyvást lát egy titokzatos, öltönyös, aktatáskás alakot, akit lehetetlenség elérni, mert a legjobban elzárt, legveszedelmesebb helyekről is szőrén-szálán eltűnik.

És ha ez még nem lenne elég, a kormány úgy döntött, erőszakkal tusolja el a kataklizmát, úgyhogy a helyszínre küld egy speciális alakulatot, a HECU-t (Hazardous Environment Combat Unit), hogy öljenek meg minden szemtanút, ráadásként bombázni kezdik a Black Mesa területét.

Gordon kénytelen visszamenekülni a föld alá, ahol megtudja, hogy a létesítmény átellenes oldalán lévő Lambda Komplexumban dolgozó csapat túlélői találtak egy módszert a dimenzióhasadék lezárására. A jó doktor tehát arrafelé veszi az útját. Miközben átvág a Black Mesa elhagyatott régi és lezárt területein, olyan lényekkel kell megküzdenie, mint a tentacle és a gargantua, s mindeközben rá kell döbbennie, hogy a komplexumban már régóta gyűjtögetik a Xenről származó lényeket. A HECU pedig már-már közellenségként vadászik rá.

Ismeretlen hősök

Mindeközben a felszínen valódi háborús helyzet alakul ki, ami megnehezíti a túlélők dolgát, úgymint Dr. Gina Crossért és Dr. Colette Greenet, vagy éppen Barney Calhounét, aki tudósokkal karöltve próbál a Lambda Komplexumban lévő prototípus teleportálóval kijutni a katasztrófa sújtotta létesítményből. Útja során még a Xenre is eljut, de végül társaival együtt sikeresen elhagyja a Black Mesát.

Az ellentétes oldalon egy fiatal tizedes, Adrian Shepard is az életéért küzd. Ő a HECU-val érkezett a helyszínre, de a szállítógépét lelőtte egy idegen gép. Shepard a Black Mesa gyengélkedőjén ébredt fel. Bajtársai halottak vagy az idegen erőkkel harcolnak. Shepard ugyan csatlakozik hozzájuk és megpróbál eljutni az evakuálási pontra, végül lekési azt, hála egy titokzatos, aktatáskás alaknak. Shepard átverekedi magát a Black Mesán, megküzdve a HECU katonákat is ellenségnek tekintő, a létesítményt felrobbantani kívánó Black Ops katonákkal és a rejtélyes X faj szörnyetegeivel.

Két világ között rekedve

Sok küszködés, és egy szatellit felküldése után Gordon megérkezik a Lambda Komplexumba, ahol felfedezi a Xenre irányuló teleportáló eszközt. Az itt lévő túlélők tájékoztatják, hogy a felküldött műhold nem tudta bezárni a dimenzióhasadást, mert azt a Xenről nyitva tartja egy erőteljes teremtmény. Gordon így a teleporttal a Xenre utazik, ahol megöli Nihilanth-et.

Ezután találkozik az őt követő aktatáskás alakkal, G-Mannel, aki új munkát ajánl Gordonnak. Mivel más lehetősége nincs – hiszen közben a Black Mesa elpusztult –, a doktor elfogadja az interdimenzionális entitás ajánlatát. Azzal G-Man kinyit egy teleportkaput, majd magára hagyja a doktort egy hasonló helyen, ahová Adrian Shepardot is zárta, miután a tizedes kijutott a Black Mesából.

Köztes idők

A Black Mesa Incidenst követően a Földön elszabadul a pokol. Bár a létesítmény felrobbant, a rezonancia kaszkád hatásai nem múltak el. Az egész bolygó végigsöpörnek a Portálviharok, amelyek nemcsak településeket döntenek romba, de ezeknek hála a Xen állatvilága átszivárog a Földre, ezzel természeti katasztrófát előidézve. A kormányok, együttműködve az ENSZ-szel a nagyvárosokba menekítik az embereket.

Ekkor lép a színre a Combine, ami váratlan támadásával hét óra alatt leigázza a Földet – ezt nevezik Hétórás Háborúnak. A Black Mesa egykor adminisztrátora, Dr. Wallace Breen az ENSZ felhatalmazására a Föld nevében behódol a Combine-nak, így az megkíméli az emberiséget, egyúttal rabigába hajtja.

A bolygó eztán alaposan megváltozik. A városok közti területeket immár a xeni flóra és fauna uralja, így életveszélyessé vált elhagyni az olyan nagyvárosokat, mint City 17, ahol megépül a Combine elnyomás legfőbb jelképe és központja, a Citadella. Úgyszintén megépül Nova Prospekt, ahová a „renitens elemeket” szállítják „átnevelésre”, és aktiválják az Elnyomó Mezőt is, ami meggátolja az emberek szaporodását. És a jelek szerint szintén babrálnak a vízkészlettel, ennek hála az emberiség kollektíven kezdett felejteni.

Az egy szabad ember visszatér

Ekkor lép közben G-Man, aki kihozza Freemant arról a helyről, ahová korábban zárta. Gordon egy megváltozott, meggyötört világgal néz szembe. Céltalanul lődörög City 17 utcáin, mígnem egy ellenőrző ponton belefut a magát Combine rendfenntartó erő, az Overwatch katonájának kiadó Barney Calhounba, aki elirányítja őt régi kollégájához és professzorához, Dr. Isaac Kleinerhez. Ő, Dr. Vance és Barney egy ellenállási mozgalom vezető tagjai. Gordont Vance lánya, Alyx vezeti el a búvóhelyre, ahonnét teleporttal akarják átküldeni a Black Mesa East nevű titkos bázisra. Ám miután Gordon felölti az új HEV ruhát, Kleiner Headcrabje belerondít a tervbe, és Gordon ide-oda teleportálva megjelenik Dr. Breen irodájában, aki azonnal értesíti a Combine erők helyi vezetőit, az Advisorokat a legveszedelmesebb ellenségük felbukkanásáról.

Gordon kalandos úton, gyalog és egy légpárnás segítségével jut el a Black Mesa Eastbe, ám sajnos a nyomában a Combine erők is befutnak, hála Dr. Judith Mossman árulásának. Mr. Freeman eztán a zombik lakta Ravenholmon átvágva elindul Nova Prospektbe, hogy Alyx-szal kiszabadítsa a foglyul ejtett Vance-t. Sikerrel járnak, de a szökés csak az ottani teleporton keresztül jön össze. Bár az öreg doktort kijuttatják, egy robbanás miatt Gordon és Alyx egy hétre bent rekednek a teleportban. A lázadás eddigre teljessé válik, így Gordon a felkelők élére állva megrohamozza a Citadellát, ahol végül elfogják őt, ahogy korábban elfogták a két Vance-t is.

Breen irodájában azonban Mossman újra oldalt vált, így Gordonék kiszabadulhatnak, és üldözőbe vehetik a Citadella csúcsán lévő teleport felé igyekvő Breent. Gordonnak sikerül megállítania az emberiség árulóját, ám ekkor a portál felrobban és G-Man újra közbelép, elzárva Gordont a dimenziók közti létbe.

Epizodikus kalandok

Ám G-Man nem számolt a vortigauntokkal – akik felszabadulva Nihilanth uralma alól szintén a Földre menekültek, és segítenek az emberiségnek a Combine elleni harcban –, akik megjelennek először a Citadella tetején, és kimentik a robbanásból a magára hagyott Alyxet, majd G-Man dühös szemöldökráncolásával mit sem törődve Freemant is kiszabadítják.

Gordon és Alyx (valamint a nő robotja, Dog) a súlyosan sérült Citadella tövében találkoznak újra. Dr. Kleiner és Dr. Vance sikeresen felveszik velük a kapcsolatot, így megtudják, hogy a Citadella hamarosan felrobban és elpusztítja City 17-et. Hogy időt nyerjenek, Gordon és Alyx visszatérnek a Citadellába és megakadályozzák a leolvadást. Közben arra is rájönnek, hogy a Combine az épület robbanását arra akarja használni, hogy erősítést hívjanak a saját dimenziójukból, valamint Mossman is talált valamit az Antarktiszon, ami felettébb érdekli az idegeneket.

A páros ezután segít Barney-nak evakuálni a túlélőket City 17-ből, majd ők is vonatra pattannak, ám a Citadella pusztulása okozta lökéshullám elől már nem tudnak elszökni. A robbanás következtében újabb portálvihar kerekedik, és megnyílik egy szuperportál a város romjai fölött.

Gordon és Alyx a vonat kisiklása után a bányák felé veszik az irányt, hogy eljussanak a Fehérerdőben lévő bázisig, és értesítsék az ellenállókat a Combine tervéről. Az antlionokon és zombine-okon át vezető út végén sikerül felvenniük a kapcsolatot az ellenállás bázisával. Míg Vance és Kleiner örül a túlélőknek, addig Dr. Arne Magnussont jobban érdekli a Gordonék birtokában lévő adatcsomag, amivel lezárhatják a szuperportált, megakadályozva a Combine-t az erősítés hívásában.

Sajnos az Overwatch is értesül erről az adatcsomagról, ezért huntereket küldenek a páros után. Az egyik súlyosan megsebesíti Alyxet. Gordon a vortigauntok javaslatára lemerészkedik az antlionok fészkébe, hogy lárvakivonatot szerezve megmenthesse a nő életét. Végül komoly erőfeszítések árán sikerrel jár, Alyxet megmentik a vortigauntok, ám ekkor újra közbelép G-Man. Elhinti, hogy minden, ami eddig történt, az ő jóváhagyásával történt, sőt ő mentette meg Alyxet a Black Mesából, annak ellenére, hogy ezt „alkalmazói” ellenezték. Eztán átad egy üzenetet a nőnek: „készüljön előre nem látható következményekre”.

A páros nem kevés csatározás és egy Advisorral történő találkozás után eljut Fehérerdőbe. Itt kiderül, hogy Dr. Mossman megtalálta az Aperture Science Borealis nevű hajóját, amin olyan technológiák vannak, amiket felhasználhatnának a Combine ellen – viszont Eli Vance inkább elpusztítaná azokat, attól félve, hogy a Combine kezére jutnak. Mivel Mossmant és csapatát megtámadta a Combine, ezért Gordon és Alyx célul tűzik ki az Antarktiszra történő eljutást, hogy segíthessenek a doktornőnek.

Közben a szuperportált bezáró rakétát felkészítik a kilövésre. Az indulás előtt azonban G-Man arca megjelenik a monitorokon, mire Alyx önkéntelenül átadja az üzenetét az apjának: „készüljön előre nem látható következményekre”. A hallottaktól az öreg Vance kis híján összeesik. Miután meggyőzi a lányát, hogy jól van, és kettesben marad Gordonnal, elárulja, hogy hallotta már ezeket a szavakat rejtélyes közös barátjuktól, méghozzá pontosan azelőtt, hogy Freeman belépett az antianyag spektrometer tesztkamrájába.

További magyarázatra azonban nincs idő, mert a Combine megtámadja a bázist. Gordon vezetésével sikerül megállítani az ostromot és a rakétát is kilövik. A szuperportál bezárul, a csapat pedig elindulhat a helikopter felé, amivel eljuthatnak az Antarktiszra.

Ekkor azonban egy Advisor betör a hangárba és megöli Eli Vance-t. Kis híján végez Gordonnal és Alyx-szel is, de szerencsére Dog megmenti őket, elkergetve a brutális mentális erőkkel bíró lényt. Gordon elterül a földön és onnan nézi tehetetlenül az apja holttestét sírva átölelő Alyxet.

Itt a vége…?

Nos, remélhetőleg nem, de jelen állás szerint ezzel ér véget a Half-Life-sorozat. Ám az Alyx egy új kezdet reményét hozza el. A Valve már megerősítette, hogy ezzel a címmel visszatérnek a Half-Life-játékokhoz, úgyhogy talán elkezdhetünk reménykedni abban, hogy láthatjuk, mi is van a Borealison, hogyan dolgozza fel Alyx az apja halálát, hogyan győzik le a Combaine-t és mi valójában G-Man terve és szándéka. S ki tudja, talán egyszer még Dr. Gordon Freeman is megszólal.