A Nancy Springer-regényeken alapuló Enola Holmes-filmsorozattal nem tett rossz lóra a Netflix: az első film egy ideig a streamingszolgáltató minden idők legnézettebb filmjeinek listáján is ott virított, miután a megjelenés utáni első 28 napban 189,90 millió órányi megtekintést ért el, a második részre pedig ugyancsak rengetegen voltak kíváncsiak. Egy ideje pedig már tudni arról, hogy az okos és talpraesett Holmes kisasszony harmadik kalandja még 2026-ben befut a streamingszolgáltató kínálatába, most pedig arra is fény derülhetett, hogy pontosan mikorra is várhatjuk a legújabb felvonást.
A What's on Netflix nevű oldal arról írt, hogy a Netflix megerősítette, hogy a nemes egyszerűséggel csak Enola Holmes 3-ra keresztelt folytatás július 1-jén érkezik majd a streamingszolgáltatóra, a nyár közepi premierdátum pedig elég egyértelműen jelzi, hogy ezúttal is sokat várnak el tőle - azóta a szóban forgó dátum hivatalos megerősítést is kapott. A főszerepben természetesen ismét Millie Bobby Brown tér vissza, mellette pedig újra láthatjuk majd Henry Cavillt is az ezúttal mellékszerepbe szorult nyomozóként, Sherlock Holmesként. Érdekesség, hogy az első rész eredetileg mozifilmnek készült a Warner Bros. Pictures égisze alatt, végül azonban a 2020-ban a Netflixnél landolt a projekt.
A rendezői székben viszont változás történt: Philip Barantini váltja Harry Bradbeert, aki az első két részt dirigálta. Barantini neve ismerős lehet többek között a Stephen Graham-féle Forráspont vagy a gigasikert aratott Csernobil-minisorozat kapcsán is, ami már önmagában is jelzi, hogy a harmadik rész valamivel komolyabb hangvételt céloz majd meg. A forgatókönyvet ellenben ismét Jack Thorne vetette papírra, aki korábban is dolgozott a franchise-on, és aki nem mellesleg az ugyancsak nagy sikert aratott Kamaszokat és az új A Legyek Ura-sorozatot is jegyzi.
‘ENOLA HOLMES 3’ releases on Netflix on July 1. pic.twitter.com/YNRWpkBtMp
— The Hollywood Handle (@HollywoodHandle) April 23, 2026
Amit a sztoriról eddig tudni lehet, hogy Enola saját detektívirodáját működtetve egy különösen veszélyes ügyben nyomoz majd, ami Máltára vezeti őt. Azt is tudjuk, hogy az új darab sötétebb tónusú lesz, mint a korábbiak voltak.
Borítókép forrása: Netflix