• November 29-én jelenik meg a Euro Truck Simulator következő DLC-je
  • A Beyond the Baltic Sea útjai Oroszországig nyúlnak majd

Az olaszországi kiruccanás után SCS Software bejelentette a Euro Truck Simulator 2 soron következő DLC-jét, mely a Beyond the Baltic Sea nevet viseli, és ahogy nevéből már következtethetünk, a Balti-térség országaiba, és még azon is túl visz majd minket. A kiegészítőre ráadásul nem is kell sokat várni, jövő hét csütörtökön, azaz november 29-én már be is zsákolhatjuk, hogy újra útra keljünk.

euro-truck-simulator-2-beyond-the-baltic.jpg

Több mint 13 ezer kilométernyi úthálózatot kapunk, melyek 23 nagyvároson és számolatlan kisvároson vezetnek majd át, Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország és Oroszország nyugati területein. A balti építészeti jegyek mellett nem maradnak ki a környék nevezetességei és látványosságai sem, ahogy a helyszínnek megfelelő számítógép vezérelte vontatmányok és járművek sem.