• A Yager az elsők között vállalta az Epic Store exkluzivitást
  • A stúdió vezető munkatársa szerint azért döntöttek így, mert kisebb volt a konkurencia
  • Valamint az Epic csapatával is jó munkakapcsolatot ápoltak

Az Epic Store megítélése a játékosok között enyhén szólva sem rózsás a különféle exkluzív címek miatt, azonban ügy tűnik, a fejlesztők már sokkal jobb szemmel néznek a digitális áruházra. Hogy ez pontosan miért van így, arra mindenkinek megvan a maga indoka (A Rebellion például köntörfalazás nélkül bevallotta, hogy jól fizet az Epic az exkluzívokért), most például a Spec Ops: The Line mögött álló Yager egyik vezető munkatársa beszélt a váltás okairól.

A Yager legújabb játékát, a The Cycle című, multira kihegyezett FPS-t, eredetileg Steamen is elérhetővé tette az alfatesztek alatt, azonban nem sokkal később már Epic exkluzívként bukkant fel a program. Jonathan Lindsay, a The Cycle producere szerint azért döntöttek a platformváltásról, mert egyrészt nagyon jó munkakapcsolatot ápoltak az Epic csapatával, másrészt pedig úgy érezték, hogy az új platformon jóval kisebb lesz a konkurencia és könnyebben tűnhetnek majd ki.

Lindsay azonban azt is hozzátette egyből, hogy nem gondolták volna, hogy a játékosok körében ilyen negatív lesz az Epic Store megítélése, valamint azzal zárta a sorait, hogy megérti, ha valakit zavar vagy idegesít a digitális áruház agresszív stratégiája.

the-cycle-season-2-epic-store-01.jpg