• A Microsoft állítólag két digitális eseményt is tervez a közeljövőben
  • Az elsőn inkább a konzol, a másodikon inkább a játékok lesznek a fókuszban

A 4chan általánosságban nem nevezhető egy túlságosan megbízható forrásnak, egy nemrég felbukkant poszt valóságtartalmát azonban többen is igazolták, mely a Microsoft terveiről szólt a következő pár hónapra vonatkozóan - lássuk hát, mit csiripelnek a madarak.

A konzolgyártó - korábbi döntésének megfelelően - digitális eseményeket tervez, melyek közül az elsőre májusban fog sor kerülni. Ez elsősorban magára az Xbox Series X-re fog fókuszálni, de néhány játékbejelentést és -bemutatót is láthatunk majd.

fable-halo-forza-bemutatok-egesz-sora-var-rank-a-kovetkezo-ket-honapban.jpg

Az igazi izgalmak viszont csak egy hónappal később, júniusban várhatók - ez tulajdonképpen az a show lesz, amit az E3-ra tervezett a Microsoft. Itt már teljes egészében a játékokra fognak koncentrálni, melyek között ott lesz a régóta pletykált új Fable is, egészen elképesztő látvánnyal, remek animációkkal, részletes RPG-rendszerekkel és külső nézetű harcokkal. De egy teljesen új exkluzív IP-re is számíthatunk egy meg nem nevezett japán stúdiótól.

Nem hiányzik majd természetesen a Halo Infinite sem, melynek a hatalmas nyitott világába is betekintést kapunk majd - ugyanakkor fontos, hogy a single player kampány továbbra is lineáris lesz, a felfedezés csupán opcionális plusz. A multiplayer terén pedig valami olyat terveznek a fejlesztők a forrás szerint, ami nagy meglepetés lesz, és ami újból a legnépszerűbb játékok közé emelheti a legendás franchise-t. Láthatjuk majd az Obsidian Entertainment egyik új projektjét is, mint ahogy a következő Forza Motorsport is bemutatkozik, ami állítólag totális reboot lesz.

A leírtak első pillantásra teljesen hihetőnek tűnnek, ugyanakkor ne feledjük, hogy csak pletykáról van szó - egy hónap múlva kiderül, volt-e bennük igazság.