• Phil Spencernél rákérdeztek, hogy késhet-e az Xbox Series X
  • Szerinte jelen pillanatban semmi nem utal erre

A koronavírus-járvány kapcsán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a videojáték-iparra vonatkozóan, hogy veszélyben van-e vajon a PS5 és az Xbox Series X év végére tervezett premierje. A Microsoft elnöke nemrég bizakodó választ adott erre a kérdésre, az IGN pedig most az Xbox divízió fejét, Phil Spencert faggatta a témában, aki szintén pozitívan nyilatkozott.

Spencer szerint jelenleg semmi nem utal arra, hogy változtatniuk kellene a terven, miután Kínában már elkezdtek üzemelni a gyárak. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egészség és a biztonság az első számukra is.

"Jelenleg semmi nem utal arra, hogy nem fogjuk tudni tartani a kitűzött dátumokat. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy ez a járvány jelenleg is tart, és a minőségi termék mellett a csapataim biztonsága az elsődleges" - mondta Spencer.

A vezető szerint a fejlesztőgárdák dolga jóvan nehezebb, mióta otthonról dolgoznak, hiszen hatalmas állományokat kell kezelniük, illetve több száz fős csapatokat kell összehangolni. Emiatt a nyitócímnek szánt Halo Infinite sincs könnyű helyzetben, ám Spencer hangsúlyozta, hogy egyetlen játék miatt sem fogják későbbre tolni az Xbox Series X megjelenését.

Támogasd te is a PC Gurut!