Fallout 3 folt!
Régóta vártunk már erre a pillanatra, most pedig végre elérkezett -– mind a három platformra debütált a posztapokaliptikus szerepjáték-trilógia harmadik részének második foltja!
A fejlesztők, miközben dolgoznak a három DLC-n, vagyis letölthető tartalmon, arra is szántak időt, hogy az eredetileg benne maradt, mellesleg a stílushoz képest elenyésző mennyiségű hibát javítsák. A Live! rendszerbe bejelentkezve automatikusan letöltődő folt (amelyet önkicsomagoló .exe formájában már a szerverünkről is letölthettek) többek között jó pár küldetésbeli (megmaradó tárgyak, XP elmaradás, lefagyó irányítás) és egyéb problémát (betöltéskori kilépés, eltűnő NPC-k, VATS és Pip Boy gombok konfigurálhatósága) orvosol. Most már mindenki élvezheti a programot, és összeszorított ujjakkal várhatja a három pénzes kieget, amelyeket az információk alapján vétek lenne NEM megvenni –- ráadásul az első már most januárban érkezik, hurrá-hurrá!