Azért én nem vennék arra mérget, hogy olyan hihetetlenül jól haladnak a Fallout 3 készítői - tény, hogy az egész szerkesztőségünk talán ezt a játékot várja a leginkább -, ugyanis a most kiderült versenyben dől el az egyik perk sorsa!
Végre! - kiáltottam fel, amikor kiderült, hogy egy olyan játékot indított a Bethesda, amelynek hála többek között akár Bate is rákerülhet majd a játék stáblistájára. Annál kevésbé voltam vidám, amikor kiderült, hogy mindez a játék egy igen központi részét illeti: név szerint a bátor jelentkezők saját perkeket kreálhatnak a szoftverben, amelyek közül aztán a legjobb bekerül majd a teljes programba, a készítője pedig a stáblistára. A verseny nem túl bonyolult: meg kell adni a perkünk nevét, leírását, majd választani neki egy képet az előre elkészített 18 közül, illetve, ha még annál is kreatívabbak vagyunk, csinálhatunk is egyet, csak, hogy teljesen a mi munkánk legyen a dolog. Azt nem tudom, hányan fognak ilyesmivel próbálkozni, de az biztos, hogy Bate-nek már el is küldtem az e-mailt, hátha lesz egy "Bate-perk", amely azt fogja tudni, hogy a karakter fél órán keresztül gyorsabban fog tudni írni, mert egy ostor csapdossa közben a kezét... Erre jelentkezhettek ti is, már, ha elmúltatok 18 évesek. Érdemes amúgy próbálkozni, hiszen szép nyeremények is vannak:
PC-s díjak:
Egy általad választott ATi vagy NVIDIA videokártya
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
Hirdetés