Tegnap óta kapható a Fallout 4, az alapjáték pedig garantáltan tartalmaz annyi tenni- és látnivalót, amivel hetekig ellehetünk, és ha minden jól megy, amikor már teljesen kivégeztük a programot, a kanyarban lesz az első letölthető tartalom. A Bethesda tervei szerint az első DLC az év elején érkezik meg, Todd Howard pedig most elmondta, hogy a stúdió már éppen ezen a bővítményen dolgozik.

A letölthető tartalmak fejlesztésében az a csapat vesz részt, amelyik az alapjátékon is dolgozott, és 2016 során folyamatosan jönni fognak a kiegészítők -- persze, nem csak fizetős tartalmak lesznek. A közösség visszajelzései alapján a játékot módosító és bővítő ingyenes frissítések is lesznek.

A Fallout 4 mellé kapható egy 30 dolláros Season Pass, amivel az összes DLC-t egyszerre válthatjuk ki, de hogy pontosan hány ilyen csomag lesz, azt sajnos még mindig nem tudjuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!