• A Fallout 76 Power Armor Edition mellé a Bethesda egy igen menő vászontáskát is ígért
  • Ami helyett végül egy sokkal olcsóbb műanyag táska került a csomagba
  • A kiadó most javítaná ezt, de a vászontáskákra még 4-6 hónapot kell várni

Nem sikerült túl fényesre a Fallout 76 debütálása. Már maga a játék is igen megosztóra sikeredett, és nem tudta elnyerni sem a kritikusok, sem a játékosok egészének tetszését, ezt súlyosbítandó pedig a program 200 dolláros Power Armor kiadása körül is fellángolt a botrány. Az igencsak borsos áru kiadásnak ugyanis tartalmaznia kellett volna többek között egy igényes vászonzsákot is, ezt azonban egy olcsón kinéző, műanyag táskával helyettesítették az illetékesek.

fallout-76-power-armor-edition-01.JPG

A helyzet tovább romlott, mikor a Bethesda kijelentette, hogy a hibát nem tervezik orvosolni, kompenzáció gyanánt pedig 5 dollárnyi (kb. 1400 forintnyi) játékbeli prémium valutát kínált fel az érintetteknek. Látva a negatív visszhangot, a kiadó végül úgy döntött, hogy utólag megküldi a vászontáskát a Power Armor Edition tulajainak, de az örömbe vegyül némi(?) üröm is, hiszen mint jelezték, a táskák legyártása és leszállítása 4-6 hónapot vesz majd igénybe.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!