Fallout: New Vegas!Az elektronikus és a nyomtatott sajtó szinte minden képviselője ellátogatott ma Londonba, ahol a Bethesda egy szép kis összejövetelt rendezett, melynek az abszolút fénypontja az a bejelentés volt, hogy készül a Fallout-sorozat következő része Fallout: New Vegas címen. Pete Hines elmondása szerint az új játék nem a Fallout 3 folytatása lesz, azaz más szereplőket, helyszíneket és egy teljesen új történetet kapunk, ellenben a játékmenet főbb elemei fikarcnyit sem változnak majd, mert erről az Obsidian Entertainment gondoskodik, hiszen őket bízták meg a játék fejlesztésével.

A program valamikor 2010-ben fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra, és PS3-ra, ám ezen kívül még semmit sem tudunk, de nyugodtan leírhatjátok, mit szeretnétek látni az új játékban. Ki tudja, talán erre jár az egyik obsidianos fejlesztő...