A Far Cry 3 sikerei után senki sem lepődne meg azon a híren, hogy jön a folytatás, így nem is kapunk a szívünkhöz, mikor gyűlnek az erre utaló nyomok, legfeljebb csak helyeslően biccentünk. Az első erre utaló jel tavaly nyáron érkezett, mikor a Ubisoft marketingigazgatója, Tony Key mondta, hogy miután a sorozat elérte a neki kijáró elismerést, biztosan készíteni fognak egy folytatást, aztán októberben a Drive zenéjét is szerző Cliff Martinez kotyogta el, hogy a Far Cry 4-en dolgozik, ma pedig a Xavier Plagnal szakmai önéletrajzában találtunk némi érdekességet. Ebből kiderült, hogy a Ubisoft Shanghai stúdiómenedzsere 2013 szeptembere óta dolgozik a következő Far Cry-on, dirigálva a játék egyik elemének fejlesztését.

A Ubisoft persze hivatalosan még nem erősítette meg a játék érkezését, de a korábbi kijelentésből és az időközben felbukkant nyomokból ítélve biztosak lehetünk abban, hogy jön a folytatás, másrészről pedig tavaly májusban már a 6 millió eladott példányt is átlépte a novemberben kiadott Far Cry 3, ami már önmagában is elég egy negyedik részhez.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!