• New Game Plus játékmódot hozott magával a Far Cry 5 legújabb frissítése
  • Ebben megtarthatjuk minden felszerelésünket, járgányunkat és képességünket
  • Valamint új nehézségi szintet is kaptunk az Infamous fokozat képében
  • A frissítés már elérhető

Igen sűrű hete van a Far Cry 5 rajongóknak. Nemrég futott be a szezonbérlet harmadik és egyben utolsó DLC-je, a Dead Living Zombies, melyben az élőholtak hordáival vehetjük fel a harcot, most pedig a legutóbbi frissítéssel megérkezett a New Game Plus játékmód, illetve az igazán mazochistáknak az Infamous nehézségi fokozat.

Utóbbi lényegében nem csinál mást, mint növeli az ellenfelek sebzését, életét és csökkenti a reakcióidejüket, míg az előbbi lehetőséget ad arra, hogy újra nekiessünk a kampánynak, azonban úgy, hogy az első végigjátszás során megszerzett összes fegyverünk, járművünk, ruhánk, pénzünk, presztízs cuccunk és képességünk megmarad. Jó hír lehet a játék szerelemeseinek, hogy a New Game Plus halmozható, azaz valahányszor végigvisszük a kampányt, kezdhetjük újra és újra a legelejéről, megtartva az egyre több végigjátszás során felhalmozott minden felszerelésünket.

Azok pedig akik kipróbálják akár az új nehézségi szintet, akár a New Game Plus játékmódot, gazdagabban lesznek a Rook nevű kinézettel, valamint egy Ubisoft Club jelvénnyel, trófeával és achievementtel egyaránt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!