Március 27-én érkezik meg a Far Cry 5, amiben vallási fanatikusok ellen harcolhatunk az amerikai Hope megyében. Ezt vezeti fel az Inside Eden's Gate, amelyben egy csapat vlogger próbál a végére járni annak a sok furcsaságnak, ami állítólag Montana eme eldugott kis megyéjében zajlik. Mondanom sem kell, szektásokra lelnek, akik átvették az uralmat a megye fölött, és bizony nem szívesen látják a kíváncsi kívülállókat.

A Ubisoft és a Legendary Entertainment Asylum közösen elkészített kisfilmjének középpontjában Joseph Seed, azaz az „Atya” áll, akit a játékhoz hasonlóan itt is a különféle tévésorozatokból, például a The Expanse-ból ismert Greg Bryk alakít. A trailerét már korábban láthattuk, mától pedig a teljes Inside Eden’s Gate megtekinthető Amazon Prime-on ingyenesen, mindössze fel kell iratkozni a 30 napos próbaidőre.