A 2016-os The Town of Lightot jegyző olasz LKA második játéka, a Martha is Dead ismét a valós helyszíneket és a történelmet kombinálja a babonákkal és a pszichológiai horrorral. A sztori 1944-ben, a második világháború alatt játszódik Toszkánában, amikor is megtalálják egy megszentségtelenített és megfulladt fiatal nő holttestét. Ikerhúgának – aki egyben egy német katona lánya – nemcsak a traumával kell megküzdenie, hanem a haláleset mögött álló igazságot is fel kell tárnia. A Martha is Dead jelentősen cenzúrázva lett ahhoz a verzióhoz képest, amit a fejlesztők eleve piacra akartak dobni. Viszont annyi borzalmas jelenetsort tartalmazott a játék, hogy a Sony egyszerűen megtiltotta ennek a változatnak az árusítását a Store-ban és több digitális áruház is hasonlóképp cselekedett. Az LKA emiatt megvágta a játékot, viszont most úgy áll a helyzet, hogy elkészülhet belőle a filmadaptáció.

A készülő pszichológiai thriller a játékot fejlesztő LKA, a Wired Productions és a svéd Studios Extraordinaires együttműködésében készül. A film jelenleg "aktív fejlesztés" alatt áll, a Martha is Dead írója és tervezője, Luca Dalcò pedig "valóra vált álomnak" nevezte a készülő adaptációt.