Az életrajzi filmeknek két fajtája ismeretes. A legtöbb esetben a maga egyszerűségében mutatják be egy nagy ember életét. Ez viszonylag kiszámítható cselekményt eredményez, nem véletlen született a mondás, ha láttál egy biopic-et, láttad az összeset. A másik lehetőség, hogy egy kivételes személyiség életéből kiválasztanak az alkotók egy vagy több konfliktust. Vitát generáló, megosztó tulajdonsága köré húzzák fel a dramaturgiát. Szerencsére utóbbi koncepciót követi a korszakos teniszezők, Venus és Serena Williams apjáról elnevezett, csütörtöktől a hazai mozikban is látható Richard király. Ennek ellenére több alapvető hibában szenved a film. Először is mondanivalóját nem tudja néhány kiemelt konfliktusra összpontosítani. Valóban nem sablonos élettörténetet kíván bemutatni, hanem bizonyos problémákat tematizál híres emberek életén keresztül. Azért indokolt a többesszám, mert a film legfőbb rákfenéje, hogy nem tud főhőst választani. Bár a cím Richard Williams-t helyezi a középpontba, túlzottan előtérbe kerül Venus is. A cselekmény fő csapásiránya folyton két karakter között ugrál, nem az egyikük viszonylatában követjük a másikat.

2262.jpg

A főhősválasztásnál tapasztaltakhoz hasonló kettősség jellemzi a film során bemutatott konfliktusokat is. Számtalan kiváló kérdést szegez nekünk a film, ám egyikben sem merül el hosszan. Túl sok apró probléma szövevénye a forgatókönyv, az egyes konfliktusokra pedig végül nem ad választ a szkript, nem kapunk konklúziót. Kiválóan mutatják be a készítők a megosztó apakarakter fényes és árnyékosabb arcát, ám végig kerülgetik a forró kását azt illetően, hogy végül is jól bánt-e gyerekeivel, zsarnoki vagy szerető szülőt látunk-e a vásznon. Nem derül ki, hogy saját nárcizmusa vagy extrém agilitása hajtja őt családja terelgetése közben. A tekintetben sem foglalnak állást az alkotók, hogy nehéz sorsú, ám dolgos család sikertörténetét, vagy a hirtelen jött gazdagságot nehezen feldolgozó karaktereket látunk-e. Csupán szavak szintjén jelenik meg, úgy viszont túl sokszor halljuk a versenysport és az ún. normalitás ellentétjét. Elég felszínesen ábrázolja a film a lányok edzőit, ügynökeit és szponzorait. Kapitalista sikervadászokról van szó, vagy akadhat köztük bölcs mester, aki a kivételes tehetségek kibontakozását segíti? Végül, de nem utolsó sorban a játékidő harmadánál félbeszakad marad Venus és Serena testvéri kapcsolatának bemutatása. Különös pikantériát ad a történetnek, hogy előbbi előtt rendre kinyílnak a kapuk, míg utóbbi maga tapossa ki a biztos ösvényt. Különösen annak tekintetében lehetett volna érdekes ez a szál, hogy a mából visszatekintve karrierjükre, Serena lényegesen sikeresebb és népszerűbb lett testvérénél.

7801.jpeg

Richard király nem elég átgondolt alkotás, de tele van gondolatokkal és emlékezetes, erős jelenetekkel. Mivel túl sokat akar mondani, egy igazi konfliktust sem tud igazán kibontani a film. Óhatatlanul is felötlik az emberben a kérdés, hogy ha igazán göröngyös teniszező karriert vagy a származásával nehezen megbékélő sportolót kerestek az alkotók, miért nem Szeles Mónikát vagy Martina Navratilovát választották. Még inkább adja magát a gyerekkort megnyomorító élsport és főleg a despota szülő toposzára Jennifer Capriati viszontagságos élete. Ami nagyon izgalmas vezérfonal lehetett volna, a filmben mégsem esik róla szó, hogy Williams-ék született zsenik-e vagy a kisgyerekkoruktól kezdve gondosan felépített edzésterv eredményeként, ha akarják, se kerülhették volna el a kiemelkedő sportolói pályát. A tenisz szépségét illetően is marad némi hiányérzet a nézőben. A vezércsel például jobban átadta az adott sport báját, sőt a főhős nőiségét is átütőbb módon jelenítette meg a Netflix sorozata. Ám ezek a hiányosságok és a fenti kritikai megjegyzések is pusztán azért merülnek fel a nézőben, mert a forgatókönyv nem egy szálat épít következetesen.

Elhangzik néhány otromba butaság, illetve ellentmondás is a műben. Minden Williams-ék irányában tanúsított tisztelet és elismerés ellenére szúrja az ember fülét, amikor az elmúlt harminc év legnagyobb zsenijénél, Capriatinál háromszor tehetségesebbnek nevezik Venus-t. Ezt írjuk az elfogultság számlájára, a klasszis Cristiano Ronaldot is gyakran hasonlítják a Fenomén géniuszához. Amikor azonban a siker érdekében és nem morális elvekre hivatkozva biztatja lányait szerénységre az apa, az hatalmas megütközést kelt a nézőben, illetve ellentmond Richard addig épített karakterének. Némi nézői prekoncepciót is társítva a kritikához, a szerénység hangoztatása a Williams-lányok esetében csupán freudi elszólás lehet. Ha valami, hát a visszafogottság soha nem volt jellemző Venus-ra és főleg Serenára (ez persze mit sem von le érdemeikből és elképesztő teljesítményükből). Akárhogyan is, a hosszasan sorolt kritikai megjegyzések azt bizonyítják, hogy Reinaldo Marcus Green rendezése ugyan nem elég kerek, de kétség kívül inspiráló és tartalmas alkotás. A Richard király minden felemás vonása ellenére kifejezetten izgalmas jelenetekből építkező film, ami érzelmileg megérinti és gondolkodásra készteti nézőt.

7821.jpeg
(A képek forrása: Port)