Négy színes egyéniség, akik reneszánsz művészek után kapták a nevüket és megkerülhetetlen popkulturális karakterekké váltak az évtizedek alatt. A Tini Nindzsa Teknőcök (vagy ahogy a magyar füzetekből ismerhettük őket: a Tini Titán Teknőcök) bár sikereket értek el a képregényekben, videojátékokban és televíziós sorozatokban, a mozifilmes áttörés valahogy rendre elmaradt. Több ízben is elhasaltak a jóízlés határán az élőszereplős adaptációkban, pedig az utolsó inkarnációra még végtelen elégetésre szánt pénz is rendelkezésére állt az alkotóknak (a Michael Bay –féle förmedvényt jobb lenne örökre elfelejteni!). Az első próbálkozás groteszk és bugyuta volt, mivel nem igazán állt jól soha a mutáns tekiknek a valósághű ábrázolás. Ellenben az animációs sorozatok terén már nem egyszer bizonyított a franchise, hogy igenis átültethetőek mozgóképre a harcművész teknősbékák kalandjai. A Pókverzum-mozik után most a csatornalakó, pizza-zabáló barátaink is bizonyítani akarnak, de vajon sikerül-e nekik végre meghódítani az ezüstvásznat is?

may11.jpg

A karakterek eredettörténetét talán már azok is kívülről fújják, akik eddig messzire kerülték a Tini Nindzsa Teknőcök képregényeket vagy filmadaptációkat. Egy különleges vegyi-anyag bejut a csatornába, ami az ott élő teknőcöket és nevelőapjukat, egy méretes patkányt is átváltoztat mutánsokká. 15 évvel később a tekik – Leonardo, Raffaello, Donatello és Michelangelo – már fiatal felnőttekként élik mindennapjaikat, távol az emberektől, odalenn a csatorna hűvös magányában, csótányok és gyér WiFi-kapcsolat mellett. Apjuk megtiltja nekik, hogy huzamosabb ideig a felszínen tartózkodjanak, hiszen meggyőződése, hogy az emberek csak ártani akarnak a mutánsoknak és semmi jó nem származik abból, ha a fiai megtapasztalják a normális életet. Csakhogy feltűnik a színen April O'Neil, aki összehaverkodik a teknőcökkel és elmondja nekik, hogy egy titokzatos gonosztevő, Szuperlégy valami ördögi tervet eszelt ki, ami nemcsak New York, de az egész világ pusztulásához vezethet. Hőseinknek hátra kell hagyniuk korábbi életüket, és apjuk tiltása ellenére kimerészkedni az emberek közé, hogy felvegyék a harcot Szuperléggyel és a mutáns csatlósaival.

may3.jpg

A sztori abszolút korrekt lett és tartogat egy-két nagyobb (szó szerint háztömb-méretű) meglepetést. Ugyanúgy láthatjuk benne Leo, Raffi, Doni és Miki gyerekkorát, mint az aktuális főgonosz eredettörténetét, de April O'Neil is sokkal jobban ki lett dolgozva. A látványvilág a Pókember: A pókverzumon át filmet idézi, vagyis itt is keverték a 2D-s és a 3D-s animációkat, de a Mikros Animation stúdió rettentő jó munkát végzett. Néha olyan egy-egy effekt (például a füst vagy a robbanások), mintha gyerekrajzok vagy szimpla concept-artok lennének. Nehéz megmagyarázni, de roppant stílusos lett az egész, ahogy összemixelték a 2D-s és a 3D-s animációkat, vegyítve a direkt kezdetlegesre vett rajzokkal. Ráadásul idehaza is meg lehet tekinteni 3D-ben a filmet, ami még dob is az élményen. És ha már magyar vonatkozás, akkor szeretném kiemelni a szinkront is, mert ez nekem állandóan vesszőparipám mostanában. A teknőcök eredeti hangját Micah Abbey, Shamon Brown Jr., Nicolas Cantu és Brady Noon adják, de mellettük olyan ismerős hangokat is lehet hallani, mint John Cena, Jackie Chan, Seth Rogen vagy  Ice Cube. Tartottam attól, hogy a magyar szinkronban nem fog átjönni a hangulat, de szerencsére tévedtem. Nagyszerűen sikerült a fordítás. A poénok nagyon jók, a szóviccek betalálnak és egyáltalán nem érződik erőltetettnek vagy mesterkéltnek egy-egy jelenet. Szabó Győző sziporkázik Szuperlégy szerepében, de a többiek is nagyon odatették magukat.

may22.jpg

Amit még mindenképp ki szeretnék emelni, az a zene. Néztem egy nagyot, mikor a stáblista alatt kiderült, hogy az OST-ért Trent Reznor és Atticus Ross felelt. Úgy látszik, a 2020-as Lelki ismeretek animációs film után még nagyobb lelkesedéssel utazgatnak a zenei műfajok között. Jól is áll a Mutáns káosz-nak a kicsit karcosabb, de azért trendi és bólogatós dallamvilág, ahogy a licencelt dalok is betalálnak: főként modern trap és klasszikus hip-hop csendül fel a filmben. És ha már old-school és new-school, azt mindenképp érdemes szem előtt tartani, hogy itt a teknőcök tényleg tinik. Repkednek a popkult-utalások, TikTokoznak, animéket olvasnak (Donatello hatalmas Attack on Titan fanboy!), videojátékoznak és így tovább. 12-es korhatárt kapott a film, és ennél kisebbekkel tényleg nem is éri meg beülni rá, mert egyszerűen nem fogják érteni a rengeteg bedobált utalás eredetét. Gyanítom, hogy a rendező, Jeff Rowe, valamint Seth Rogen és Evan Goldberg társ-producerek is érezhették néha, hogy alapvetően egy kisebbeknek (is) szánt animációs filmet készítenek, ezért egy-két poént eléggé elnyújtottak, és már-már kínosan bárgyúra vettek, de szerencsére ezekből nincs sok.

A Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz egy igazi meglepetés-film lett. Én magam sem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog sikerülni, de úgy látszik, 2023 eddig a meglepetések éve (hiszen a Barbie-ról sem gondolta volna a többség, hogy ekkorát fog menni). 100%, hogy jönni fog a 2. rész, hiszen erre a stáblista utáni jelenet is utal, de emellett egy sorozat is készül a Paramount+ számára Tales of The Teenage Mutant Ninja Turtles (A Tini Nindzsa Teknőcök meséi) címmel. Szóval nyugodtan kijelenthető, hogy a reboot maximálisan helyt állt és sikeresen újraindította a franchise-t. Zárójelbe tette az eddigi mozis próbálkozásokat és kis szerencsével hasonló utat járhat be, mint a Pókverzum-filmek a Sony-nál. Mivel manapság már nem kell sokat várni egy új film streamingre kerülésére, sokszor én is úgy vagyok vele, hogy megvárom, amíg felkerül mondjuk Disney+-ra vagy HBO-ra. A Mutáns káosz esetében nem szabad várni. Ez a film moziban négyszer olyan jól működik (pláne 3D-ben!) és elképesztő élményt szállít a nagyvásznon. Ha tehetitek, mindenképp ott nézzétek meg, utána pedig be lehet tolni egy finom sonkás-kukoricás (vagy épp ananászos) pizzát!

Képek forrása: Variety, Bloody Disgusting!, GeekTyrant