• A Final Fantasy 15 PC-n 170 GB-ot emészt fel
  • A Square Enix szorosan együttműködik az Nvidiával
  • A játék rengeteg nvidiás elemet megkap
  • Modtámogatás is lesz
  • Bár nem biztos, hogy a játék megjelenésének napján

Nemrég jelentették be, hogy PC-re is elkészül a Final Fantasy 15. Tabata Hadzsime direktor még februárban említette, hogy azért szeretné ezt a verziót elkészíteni, mert látni akarja, hogyan muzsikál a játéka egy high-end PC-n. Úgy tűnik, mindent meg is tesznek a Square Enixnél ezért a célért, így például szorosan együtt dolgoznak az Nvidiával.

Ennek hála az Nvidia GameWorks eszközei közül benne lesz a tűz, víz és folyadékok megjelenítését szebbé tevő Flow, a hajszimulációért felelő HairWorks, az árnyékolásokon segítő ShadowWorks, az életszerűbb vegetációt biztosító Turf Effects, és az árnyékok és fények valóságosabbá tevő VXAO. Az GeForce Experience eszközei közül pedig támogatni fogja a játékbeli képrögzítést lehetővé tevő Anselt és a videofelvételekhez használható ShadowPlayt.

A Final Fantasy 15 emellett futni fog natív 4K-ban és 8K-ban HDR10 mellett. Hogy mindez mit jelent a gépünkre nézve? Nos, egy kiszivárgott, majd visszavont, de szerencsére még időben lementett leírás alapján azt, hogy Paksot már az ajánlott gépigény tartalmazza:

  • Monitor: 4K HDR
  • CPU: Intel i7 3,4 GHz vagy Ryzen 7 1700
  • GPU: GeForce 1080 Ti
  • HDD: 170 GB

Igen, jól olvastátok, 170 GB-ot fog felemészteni a merevlemezről, ami azért még mai viszonylatban is combos. Persze fontos leszögezni, hogy ez még nem hivatalos gépigény, a fejlesztés alatt még bőven csökkenhet a rendszerkövetelmény.

Ami a modtámogatást illeti, Tabata Hadzsime határozottan kijelentette, hogy akarnak ilyet a PC-s változathoz, de részleteket még nem árulhat el, mert jelenleg az ezzel kapcsolatos üzletpolitikájukat vitatják meg. Éppen ezért abban sem biztos, hogy egyből bekerül a megjelenés napján, jelenleg inkább úgy érzi, inkább jóval később adják majd hozzá a Final Fantasy 15-höz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!