• A Final Fantasy 15 2018 elején jelenik meg PC-re
  • A Windows Store-ban, az Originen és a Steamen is megjelenik
  • Feljavítják a grafikát
  • A DLC-ket is megkapjuk

Tabata Hadzsime direktor még februárban mondta el, hogy szeretné, ha elkészülne a Final Fantasy 15 PC-s változata. Nos, nem beszélt a levegőbe, ugyanis a Square Enix a Gamescomon, méghozzá az Nvidia sajtóeseményén jelentette be a Windows 10-re, Steamre és Originre érkező PC-s változatot.

S ahogy azt Hadzsime említette anno, szeretné megmutatni, mire lenne képes a Final Fantasy 15 egy high-end számítógépen, éppen ezért alapos ráncfelvarráson esik át a program. 4K-s felbontást, Dolby Atmos hangrendszert, realisztikus füvet, fejlettebb haj, víz, tűz és füst szimulációt, valamint még jobb árnyékokat kap, és ez csak az, amit röviden megemlítettek.

A Fantasy 15 Windows Edition valamikor 2018 elején jelenik meg, ennél közelebbit egyelőre sajnos nem árultak el, azt viszont elmondták, hogy az addig megjelenő DLC-k is benne lesznek a csomagban. És egy remek kis videót is kaptunk: