Időről-időre feltűnik a horizonton a Final Fantasy XV PC-s portjának lehetősége, de sajnos semmilyen hivatalos megerősítés nem érkezett még. Most viszont legalább egy félhivatalos reményt kaptunk, ugyanis a játék rendezője, Tabata Hadzsime elmondása szerint érdekelné egy PC-s változat a Final Fantasy XV-ből.

A Famitsunak adott interjújában elmondta, hogy a PC-n való megjelenés technikai kísérlet lenne. Szeretné megmutatni, mire lenne képes a Final Fantasy XV a high-end PC-ken, sőt ő is szívesen megnézné. Ráadásul szerinte az asztali számítógépeken egyedi módon lehetne játszani a játékkal, és olyan exkluzív elemekkel is kiegészíthetnék, mint a saját küldetések elkészítése vagy a különféle modok.

Szó mi szó, rengeteg lehetőség lenne PC-n felpezsdíteni a Final Fantasy XV amúgy sem lapos világát, csak a Square Enix jutna el oda, hogy kihozza kedvenc platformunkra. Talán 2018-ban ez is bekövetkezik, már ha igazak a VGLeaks korábbi értesülései.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!