• Már készül a Final Fantasy 7 Remake második része
  • Ezt maga a producer árulta el egy interjúban
  • Aki pontos megjelenési dátumot természetesen még nem tudott mondani

Nemrég jelent meg a Final Fantasy 7 Remake, mely mind a kritikusok, mind a játékosok szívébe belopta magát, amit az is szépen mutat, hogy a debütálása utáni első 3 napban összesen 3,5 millió példányban szállították le a viszonteladókhoz. A fejlesztők azonban nem ülnek a babérjaikon, hanem egyből belevágtak a folytatás készítésébe.

Mindezt Kitasze Josinori, a játék producere, árulta el egy interjúban nemrég. Hogy pontosan mikor jelenik majd meg a Final Fantasy 7 Remake második része vagy hogy mit fog tartalmazni, arról természetesen még nem beszélt a producer, hiszen a fejlesztés alighanem még igencsak korai fázisban jár, azonban azt így is öröm hallani, hogy már készül a folytatás.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!