• A Square Enix a GDC 2017 során mutatta be a Final Fantasy XV PC-s techdemóját
  • Hivatalos bejelentés továbbra sincs a platformra

Bár a Square Enix továbbra sem jelentette be hivatalosan a Final Fantasy XV személyi számítógépekre szánt változatát, Tabata Hadzsime már elejtette, hogy foglalkoztatja egy PC port elkészítése, a GDC 2017 során bemutatott techdemó pedig egyértelművé teszi, hogy dolgoznak rajta. Azt is tudni lehet, hogy a kiadó és a fejlesztő az nVidiával szoros együttműködésben hegeszti a játékot, hogy minél jobban kihasználhassák az nVidia Game Works adta lehetőségeket.

Eddig elfogadható minőségben nem láthattuk a techdemót (keringett kézikamerás változat, de megkíméltünk benneteket, azért van egy határ), most a nagyközönség számára is elérhetővé tették a felvételeket. Amit még tudni érdemes, az az, hogy a nemrég bemutatott GTX 1080Ti druzsol a játék alatt, de hivatalos bejelentés híján csak találgatni lehet az esetlegs megjelenést illetően.