• Hamarosan már a Fortnite-ban is feléleszthetjük elhunyt csapattársainkat
  • Ehhez szükségünk lesz a Reboot Cardjukra, amit a halálukkor dobnak el
  • Ezt kell elvinni egy Reboot Vanhoz, és már meg is vagyunk

A Fortnite hamarosan új frissítéssel gyarapszik majd, mely egy teljesen új mechanikát emel be a játékba: az újjáélesztés lehetőségét. A v8.30-as frissítéssel ugyanis megérkezik az úgynevezett Reboot Van, mely a nevéhez hűen arra lesz majd használható, hogy segítségével visszahívjuk a harcba a meccs korai szakaszában elhalálozott csapattársainkat.

fortnite-reboot-van.png

A rendszer igen egyszerűen működik: halálukkor csapattársaink eldobnak majd egy Reboot Cardnak nevezett tárgyat. Nekünk ezt kell majd felvennünk és eljuttatnunk egy Reboot Vanhoz, amennyiben újjá akarjuk őket éleszteni. Ha többen életben maradtunk, nem számít, ki veszi fel a kártyákat, bárki aktiválhatja az újjáélesztést, illetve egy pont segítségével több csapattárs is visszahívható az életbe. Nem árt azonban vigyázni: a Reboot Van fény- és hangjelzéssel adja mindenki tudtára, hogy épp újjáélesztés folyik, valamint csapattársaink is mindenfajta felszerelés nélkül kerülnek vissza a játékba, így igencsak kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk, ha valaki ekkor ránk támad.

Ha pedig mindez ismerősen hangzik, nem bennetek van a hiba: a Reboot Van rendszere (a korábban bemutatott pingeléshez hasonlóan) igencsak hajaz a februárban debütált Apex Legends megoldásaira.