• Egy teljesen új Bond karakter fog szerepelni az IO Interactive játékában
  • Magát a történetet úgy alkották meg, hogy trilógia lehessen belőle

A Hitman mögött álló IO Interactive novemberben jelentette be, hogy az MGM-mel és a filmeket gyártó EON Productionsszel közösen belefogtak egy James Bond-játék fejlesztésébe, az egyelőre hét lakat alatt őrzött, Project 007 néven futó fejlesztés kapcsán pedig most fény derült néhány további apró részletre a dán dr.dk oldal cikkéből.

friss-infomorzsak-a-hitman-csapat-james-bond-jateka-kapcsan.jpg

A legfontosabb, hogy a Project 007 egy teljesen eredeti történet lesz, egy vadonatúj főhőssel, melyet nem valamelyik Bond-színész inspirált, hanem kifejezetten a játék kedvéért alkották meg. Kiderült az is, hogy a fejlesztők hosszú távban gondolkodnak, a sztori ugyanis trilógiává fog bővülni, amennyiben nem maradnak el az anyagi sikerek. Az együttműködés pedig az IO Interactive számára is óriási lehetőség arra, hogy új szintre lépjenek, a dán stúdió vezetői ugyanis arra számítanak, hogy a jelenlegi 200 fős állományt a kétszeresére tudják felduzzasztani a következő pár évben.