Nem vitás, hogy mióta az EA ingyenesen elérhetővé tette saját kis MMO-játékát, azóta egyre nagyobb rajongóbázisra tesz szert. Erre remek bizonyíték az is, hogy rendre érkeznek hozzá új tartalmak is, melyek közül a hamarosan megjelenő Galactic Starfighter különösen izgalmasnak tűnik. A kiegészítőben ugyanis olyan űrcsatákban vehetünk részt, mint amilyenekre az X-Wing vs Tie Fighter című remek kis klasszikus megjelenése óta vágyunk. 

A Galactic Starfighterben 12v12-es arénaharcokat folytathatunk, melyek szereplői természetesen a Sith Birodalom és a Galaktikus Köztársaság pilótái lesznek. A játékosok tapasztalati pontot szerezhetnek, új fegyvereket, képességeket és felszereléseket oldhatnak fel űrhajóikra, illetve kezdők számára jó hír lehet, hogy a dolognak egyáltalán nincs szintkorlátja. Mielőtt viszont elkezdenétek letölteni a 20-30 gigás klienst, annyit érdemes tudni, hogy ez az expanzió kizárólag csak azok számára érhető el, akik előfizetői a programnak, vagy vásárolnak valamit az SWToR üzletében, és ezzel megszerzik maguknak az úgynevezett prefered státuszt. Ezzel megnyílik előttük a korai hozzáférés, valamint extra festéseket, pilótaruhákat és új titulusokat is kaphatnak (Test Pilot és First Galactic Starfighter).

A Galactic Starfighter expanzióval a preferred státuszú felhasználóknak a korai hozzáférés keretében 2014 január 14-től lehet játszani (az aktív előfizetők viszont már ma nekiállhatnak!), a hivatalos megjelenés pedig február 4-én esedékes.