A Microsoft Gamescom sajtókonferenciáján külön szegmenst kaptak a független fejlesztők játékai, ezekből pedig a jelek szerint jól el lesz látva az Xbox One a közeljövőben, ráadásul az előadáson bemutatott programok mindegyike kapható lesz Windows 10 PC-kre is. 

A sort a Castlevania-sorozat egykori producerének fejéből kipattant Bloodstained: Ritual of the Night kezdte, amely támogatja a cross-platform multiplayer módot, illetve bemutatkozott egy új, most még névtelen karakter.

Ezt követte a legendás Ron Gilbert új kalandjátéka, a Thimbleweed Park, amely a Maniac Mansion és a Monkey Island szellemi örökösének tekinthető, és a zsáner aranykorát, a 80-as és 90-es éveket idézi majd meg. Ez valamikor jövő júniusban jelenik meg PC és Xbox One mellett Macintosh, Linux és mobil platformokra.

A Microsoft konferenciáján feltűnt a We Happy Few is, mégpedig egy új trailerrel, illetve megtudtuk, hogy a játék az asztali konzolok közül elsőként Xbox One-ra fog megjelenni, de egyébként egy időben érkezik a PC-s kiadással.

Végezetül a Mojang embere lépett a színpadra, és bejelentette, hogy a cég gondozásában kerül boltokba a Cobalt. Az Oxeye Game Studio berkeiben készülő program egy kooperatív élményre kihegyezett, kétdimenziós akciójáték, amely idén októberben jelenik meg. További részletek a kapcsolódó hírünkben.

Mindezek mellett volt szó még az ARK: Survival Evolvedról is, de ehhez keressétek fel a kapcsolódó hírünket.