• A Star Wars Battlefront 2-ben már alapból lesz űrcsata
  • Minden érában lesz lehetőségünk repülni
  • A hajókat három osztályra lehet bontani
  • Visszatérnek a Hero és Villian hajók

Az első Star Wars Battlefronttal az volt az egyik legkomolyabb gond, hogy nem volt benne űrcsata. Oké, a Death Star és Scariff DLC ezt is beleékelték, na de az ilyen „nesze semmi, fogd meg jól” eljárás volt. Irányíthattunk bennük két-két hajót oldaltól függően, esetleg behívhattunk egy hős járművet vagy bepattanhattunk egy U-szárnyúba, ha mi kerültünk sorra. És mindezt egy icipici pályán.

Magyarán: annyi változatosság volt a Battlefront űrcsatáiban, mint Darth Sidiousban jóakarat, de szerencsére a folytatás ebben is fejlődni fog. Már az idő előtt kiszivárgott trailerben is több a változatosság, mint az egész első részben, hát még az alant látható játékmenet videóban.

A vadászok három osztályba sorolhatóak: elfogó, bombázó és hibrid. A videóban az elfogóba tartozik az A-szárnyú és a TIE Interceptor, a repülő tankokként üzemelő bombázók közé az Y-szárnyú és a TIE Bomber, míg a hibridek sorát az X-szárnyú és a sima TIE erősíti. Ezek csapnak össze a fondori csillagromboló gyárnál.

Ezek, illetve a Hero és Villian hajók, amik közül láthatjuk a Millennium Falcont, Boba Fett Slave I-esét, Darth Maul Scimitarját és Poe Dameron Black One X-szárnyúját. Ezek a hajók erősebbek és strapabíróbbak általánosan használt kollégáiknál, ráadásul tudnak egy-két spéci trükköt is, így például a Scimitar láthatatlanná válhat, ami elég nagy előny egy űrcsatában. De a Slave I szeizmikus töltete (ezt használta Jango Fett az aszteroidaövben a második részben), vagy a Falcon sebessége és mindennél erősebb fegyvere sem semmi.