A Ghost Recon: Wildlands rajtja bár nem volt tökéletes, mégis az eladási listák élén kezdett – Bolívia legnagyobb megrökönyödésére. A kvázi-ingyenes tartalomnak nevezhető Unidad Conspiracy missziók nem csak a szezonbérlet tulajdonosai számára, hanem az alfa- és bétatesztelők számára már tegnaptól elérhetőek. A három exkluzív küldetés során a Media Luna régióban kell a Unidad fantáziadúsan csak “El Comandante” néven emlegetett vezetőjének összeesküvését leleplezni, és eltenni a jóembert láb alól.

Bár még odébb van, de továbbra is készül a 4v4 PvP mód, melyben nem szimplán egymás likvidálása lesz a cél, hanem objektívákért megy majd a küzdelem, de erre még feltehetőeleg várnunk kell egy kicsit, de ha minden jól megy, az első nagyobb DLC-vel együtt érkezik majd. Továbbá érkeznek a kihívások is, melyek szezonokra bontva, egy adott témát és történetet követnek majd – lesz közöttük amit egyedül is felgöngyölíthetünk, de lesz, melyhez egy teljes csapat szükségeltetik majd.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!