Kilencvenegy éves korában elhunyt Jean-Luc Godard, adta hírül a Libération. A Svájcban nevelkedett, később a Sorbonne etnológia szakán tanuló fiú egyetemista évei alatt kezdett André Bazin híres filmklubjába járni. Ott ismerkedett meg a francia és a modern filmet később meghatározó társaival. Rivette, Chabrol és Truffaut oldalán napi három-négy filmet néztek és elemeztek tüzetesen. Cahiers du Cinéma nevű filmes magazinjuk az egész világban hírnevet szerzett, ugyanis sajátos szempontok szerint kezdték vizsgálni a műveket. Elsőként deklarálták, hogy a mozgókép ugyan fiatal technológia, de művészet. Illetve minden alkotásban a rendezői kézjegy megjelenését és az általános sémák elvetését keresték.

Hatásuk nemcsak Európában, hanem a tengerentúlon is felmérhetetlen volt. Az idősebb generációhoz tartozó Hitchcock például egyre inkább a francia kritikusokhoz idomult, míg a Hollywoodot a hetvenes években megújító nemzedék (köztük Scorsese, Spielberg, De Palma, Lucas és Coppola) Godard-ék filmjein csüngtek. Az autodidakta kritikusoknak ugyanis az ötvenes végén lehetőséget kínált a francia állam, hogy a fiatalokat segítő program keretében elkészíthessék első egészestés munkáikat. Felfogásuk szerint saját életüket, történeteiket és személyes tereiket (például Párizs egyetemi és művészeti negyedét) kellett megjeleníteniük a mozivásznon. A fiatal generáció által lomhának és modorosnak ítélt, leginkább kosztümös történelmi vagy romantikus műfajokat kedvelő francia mozit teljesen megújították. Dinamikus vágásaik, szabad kameramozgásaik, hétköznapi nyelvezetük és fiatal hőseik azonnal óriási sikert arattak. Godard legemlékezetesebb munkája bemutatkozó rendezése, a Kifulladásig.

Godard később úgy ítélte meg, hogy a hierarchikus fogyasztói társadalom hatása mutatkozik meg beszélt és filmes nyelvünk alapvető szabályaiban és struktúriában, ezért forradalmat hirdetett a szabályok és a hierarchiák lebontására, eltörlésére. Egyre avantgárdabb megoldásaira aztán a 68-as párizsi diáklázadást követően már egyre szűkebb közönség volt kíváncsi, ezért innentől alkotóként kis költségvetésből kellett gazdálkodnia és szép lassan marginalizálódott. A generációja által lefektetett filmelméleti gondolatokat is felülvizsgálta az utókor. Noha Európában máig megfigyelhető, hogy bizonyos körök élesen elválasztják egymástól a szerzői és a populáris filmeket, a hetvenes évek óta jóval enyhébb ez a szakadék. Ráadásul Godard több pályatársa kezdett a művész- és a tömegfilm jegyeit keverő produkciókat készíteni – ez az ő szemében árulással ért fel, ezért az arculatot váltó, majd fiatalon elhunyt Truffaut temetésére például el sem ment.

Akárhogyan is, Godard a filmművészet és a hatvanas évek politikatörténetének egyik legnagyobb hatású alakja, akinek gondolatai és megoldásai az új avantgárd irányzatoktól Hollywood krémjéig sokakat inspiráltak. Időközben a szélsőbaloldali gondolkodó véleménye is változott. Noha mindvégig kapitalizmus- és rendszerkritikus maradt, mára eltávolodott a progresszív kezdeményezésektől. 2014-ben született bevallottan utolsó rendezése, a Búcsú a nyelvtől. Nyugodjon békében!

  • Ajánlott filmjei: Kifulladásig, A megvetés, Alphaville