Tarolt az Egyik csata a másik után, de Leonardo DiCaprio mosolya nem volt őszinte

A gála legnagyobb poénja az ő hátán csattant, és még díjat sem vihetett haza.

Helyi idő szerint vasárnap este, magyar idő szerint pedig hétfő hajnalban rendezték meg a 83. Golden Globe-gálát, az Oscar-díj előszobáját. Hollywood krémje a Beverly Hills Hotelben gyűlt össze a közel három órás ceremóniára, ahol Nikki Glasser duplázott: a tavalyi gálát követően ezúttal is az ő vezényletével zajlott le a díjátadó. Az amerikai humorista teljesítményét nagyrészt pozitívra értékelték, még Leonardo DiCaprio is mosolygott az őt érintő, kétségkívül kritikus poénon, ami azt firtatta, hogy magánemberként tulajdonképpen csak annyit tudni róla, hogy 30 év alatti nőkkel nem igen áll szóba - bár hogy mennyire volt őszinte az 51 éves színész mosolya, az egy másik kérdés. De nézzük is inkább, kik nyertek az idei gálán! 

A Golden Globe az Oscar-díjjal ellentétben műfajok szerint osztja ki a filmes díjakat, a Warner Bros. Discovery - amit épp eladni készülnek - pedig elégedetten térhetett nyugovóra. A legtöbb díjat, szám szerint négyet, ugyanis a stúdió berkeiben készült Egyik csata a másik után vihette haza, Paul Thomas Anderson elnyerte a legjobb forgatókönyvért és rendezésért járó trófeákat is, de a Warner által producerált Vészhelyzet Pittsburghben című sorozat is szépen teljesített. 

Bár a magyar premierre még nem került sor, a tengerentúlon komoly kritikai sikernek örvendő Hamnet is két Arany Glóbusszal gazdagodott, köztük a legjobb női főszereplő elismeréssel Jessie Buckley számára. A tévés produkciók között az abszolút nyertes azonban a Netflix berkeiben készült Kamaszok lett: az incel kisfiúról szóló minisorozat négy díjat zsebelt be, többet, mint bármelyik más sorozat. Ezzel a főszereplőt alakító mindössze 16 éves Owen Cooper minden idők legfiatalabb színésze lett, aki egymás után nyerte el a Golden Globe-, Emmy- és Critics Choice-díjakat. De Timothée Chalamet is örülhetett, a kereken 30 éves színész a teniszbajnok Marty Supreme-ként az első Golden Globe-ját zsebelte be, Leonardo DiCapriótól happolva el a díjat a legjobb férfi főszereplő vígjáték / musical kategóriában.

Legjobb film – dráma

  • Frankenstein (Netflix)
  • Hamnet (Focus Features) – GYŐZTES
  • Csak egy baleset volt  (NEON)
  • A titkosügynök (NEON)
  • Érzelmi érték (NEON)
  • Bűnösök (Warner Bros. Pictures)

Legjobb film – vígjáték vagy musical

  • Blue Moon (Sony Pictures Classics)
  • Bugonia (Focus Features)
  • Marty Supreme (A24)
  • Nincs más választás (NEON)
  • Nouvelle Vague (Netflix)
  • Egy csata a másik után (Warner Bros. Pictures) – GYŐZTES

Legjobb animációs film

  • Arco (NEON)
  • Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba – Infinity Castle (Démonölő: Kimetsu no Yaiba – A végtelenség vára)
  • Elio (Walt Disney Studios)
  • K-pop démonvadászok (Netflix) – GYŐZTES
  • A kis Amélie és az eső természete (GKIDS)
  • Zootropolis 2 (Disney)

Filmes és jegybevételi teljesítmény

  • Avatar: Tűz és hamu
  • F1
  • K-pop démonvadászok 
  • Mission: Impossible – A végső leszámolás
  • Bűnösök – GYŐZTES
  • Fegyverek
  • Wicked 2. rész 
  • Zootropolis 2

Legjobb nem angol nyelvű film

  • Csak egy baleset volt – Franciaország
  • Nincs más választás – Dél-Korea
  • A titkosügynök  – Brazília – GYŐZTES
  • Érzelmi érték  – Norvégia
  • Sirāt – Spanyolország
  • The Voice of Hind Rajab (Hind Rajab hangja) – Tunézia

Legjobb női főszereplő – dráma

  • Jessie Buckley – Hamnet – GYŐZTES
  • Jennifer Lawrence –  Dögölj meg, szerelmem
  • Renate Reinsve – Sentimental Value
  • Julia Roberts – Vadászat után
  • Tessa Thompson – Hedda
  • Eva Victor – Sorry, Baby

Legjobb férfi főszereplő – dráma

  • Joel Edgerton – Train Dreams
  • Oscar Isaac – Frankenstein
  • Dwayne Johnson – Zúzógép 
  • Michael B. Jordan – Bűnösök 
  • Wagner Moura – A titkosügynök – GYŐZTES
  • Jeremy Allen White – Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentol

Legjobb női főszereplő – vígjáték/musical

  • Rose Byrne – Ha tudnék, beléd rúgnék – GYŐZTES
  • Cynthia Erivo – Wicked 2. rész 
  • Kate Hudson – Song Sung Blue
  • Chase Infiniti – Egyik csata a másik után
  • Amanda Seyfried – The Testament of Ann Lee
  • Emma Stone – Bugonia

Legjobb férfi főszereplő – vígjáték/musical

  • Timothée Chalamet – Marty Supreme – GYŐZTES
  • George Clooney – Jay Kelly
  • Leonardo DiCaprio – Egyik csata a másik után 
  • Ethan Hawke – Blue Moon
  • Lee Byung-hun – Nincs más választás 
  • Jesse Plemons – Bugonia

Legjobb női mellékszereplő – film

  • Emily Blunt – Zúzógép 
  • Elle Fanning – Sentimental Value
  • Ariana Grande – Wicked 2. rész 
  • Inga Ibsdotter Lilleaas – Sentimental Value
  • Amy Madigan – Fegyverek 
  • Teyana Taylor – Egyik csata a másik után – GYŐZTES

Legjobb férfi mellékszereplő – film

  • Benicio del Toro – Egyik csata a másik után 
  • Jacob Elordi – Frankenstein
  • Paul Mescal – Hamnet
  • Sean Penn – Egyik csata a másik után 
  • Adam Sandler – Jay Kelly
  • Stellan Skarsgård – Érzelmi érték – GYŐZTES

Legjobb rendező

  • Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után – GYŐZTES
  • Ryan Coogler – Bűnösök 
  • Guillermo del Toro – Frankenstein
  • Jafar Panahi – Csak egy baleset volt 
  • Joachim Trier – Érzelmi érték
  • Chloé Zhao – Hamnet

Legjobb forgatókönyv

  • Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után  – GYŐZTES
  • Ronald Bronstein, Josh Safdie – Marty Supreme
  • Ryan Coogler – Bűnösök 
  • Jafar Panahi – Csak egy baleset volt 
  • Eskil Vogt, Joachim Trier – Érzelmi érték 
  • Chloé Zhao, Maggie O’Farrell – Hamnet

Legjobb eredeti filmzene

  • Alexandre Desplat – Frankenstein
  • Ludwig Göransson – Bűnösök – GYŐZTES
  • Jonny Greenwood – Egyik csata a másik után 
  • Kangding Ray – Sirāt
  • Max Richter – Hamnet
  • Hans Zimmer – F1

Legjobb eredeti dal

  • „Golden” – K-pop démonvadászok – GYŐZTES
  • „Dream as One” – Avatar: Tűz és hamu 
  • „I Lied to You” – Bűnösök 
  • „No Place Like Home” – Wicked 2. rész 
  • „The Girl in the Bubble” – Wicked 2. rész 
  • „Train Dreams” – Az álmok vágányén 

Legjobb tévésorozat – dráma

  • A diplomata 
  • Vészhelyzet Pittsburghben – GYŐZTES
  • Pluribus 
  • Különválás
  • Utolsó befutók
  • A Fehér Lótusz 

Legjobb tévésorozat – vígjáték

  • Abbott Általános iskola 
  • A mackó
  • Hacks - A pénz beszél 
  • Bármit csak ezt ne 
  • Gyilkos a házban 
  • The Studio – GYŐZTES

Borítókép forrása: Warner Bros. Discovery