• A Redditen lehetett faggatni egy rövid ideig a Half-Life: Alyx fejlesztőit
  • Ebből kiderült, hogy a játék lényegében már készen van
  • És messze a Valve legtöbb embert megmozgató projektje

A Half-Life: Alyx az idei tavasz egyik nagy meglepetése is lehet, így mindenki érdeklődve várja, hogy vajon mivel fog előrukkolni az annyi év szünet után ismét játékot fejlesztő Valve. Igaz, a program körül a bejelentés után kis csend uralkodott, most azonban ez megtört, hiszen a fejlesztők felbukkantak a Redditen, ahol egy rövid ideig arról lehetett őket kérdezni, amiről csak akartuk.

halflifealyx8.jpg

Ennek az AMA posztnak hála pedig több érdekes információra is fény derült a Half-Life: Alyx kapcsán. A fejlesztők szerint például a játék lényegében már készen van, jelenleg pedig a munka legutolsó fázisa, a finomhangolás folyik. Ennek megfelelően pedig késéstől sem kell tartanunk, már csak azért sem, mert jelenleg is 80 fő dolgozik a projekten, ami messze a legnagyobb csapat, amit a Valve valaha is kiállított egy-egy játék kedvéért.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!