• A Halo: The Master Chief Collection is megkapja a maga következő generációs frissítését
  • Aminek hála 120 fps-sel pörög majd a játék
  • Illetve Xbox Series X-en már a 4K-s felbontás is elérhető lesz
  • Az ingyenes frissítés november 17-én élesedik

A Microsoft jó hírrel szolgált a Halo sorozat rajongóinak, hiszen bejelentették, hogy a Halo: The Master Chief Collection is megkapja a maga következő generációs frissítését, ráadásul teljesen ingyen, amennyiben megvan a játék, vagy ha Xbox Game Pass előfizetők vagyunk.

A Microsoft közleménye alapján teljesen optimalizálják a játékos Xbox Series X-re és Xbox Series S-re is egyaránt, ennek hála pedig a The Master Chief Collection mind a kampányban, mind a multiban 120 fps-sel pöröghet majd mindkét konzolon. Ez azonban még nem minden, ugyanis Xbox Series X-en a 4K-s felbontás is elérhető lesz, valamint itt az osztott képernyős játékon is javítanak a fejlesztők. Az pedig további jó hír, hogy nem is kell olyan sokat várni a frissítésre, az ugyanis november 17-én már debütál is.