pcguru-ajanlott3590x150.jpg

A SteelSeries Rival 5 számos programozható gombbal, kényelmes kialakítással igyekszik kiszolgálni minél több stílus igényeit egyszerre. A gyártótól megszokott módon, az egér dizájnja nem kifejezetten extravagáns, hanem „hagyományos egérforma”. Persze ez nem véletlen, hiszen az ember keze adott, az alá kell szabni az eszközt, méghozzá úgy, hogy az a lehető legtöbb felhasználónak megfelelő legyen. Ez per definitionem lehetetlen küldetés, így mindig akad majd olyan, akinek az adott rágcsáló nem megfelelő – ez alól nem kivétel cikkünk alanya sem, de akinél betalál, az valószínűleg többet el sem akarja majd engedni.

Külcsín

Első ránézésre látszik, hogy az egér nagy. Úgy értem, tényleg nagy: nincs egy lapátkezem, de kicsinek sem mondanám, mégsem érem át teljes hosszában. Kifejezetten masszív, erősnek és strapabírónak érződik már első tapintásra. Ennek ellenére meglepően könnyű jószág, mindössze 89 gramm (vezetékkel 112 gramm), és szinte észrevétlenül siklik pihe-puha teflon talpacskáin. Személy szerint alapvetően „karmolva” gyilkolom az egereket, így egész magasan kell tartanom a kezem, hogy minden kapcsolót elérjek, de nincs útban semmi, nem kényelmetlen. Igazán jól az egeret kilapító „tenyeres” felhasználók érezhetik jól magukat vele, a hüvelykujj-támasz hiányának ellenére is. A finomkodó „ujjhegyes” tartással operáló művészlelkek közül viszont csak az igazán hosszú kanáltartóval megáldottak érhetik el az összes gombot. Nagyban segíti a fix fogást a matt, csúszásmentes felület.

steelseries-rival-5-01.jpg

Bár a Rival 5 vonalvezetése alapvetően szimmetrikus kialakítású, az első pillantás csalóka lehet, és szemből egyből meglátszik, hogy jobb oldala erősen csapott, egyértelműen jobbkezes egérről van szó. A vezeték harisnyázott és fixen rögzített, viszonylag könnyen hajlik (láttunk már puhábbat és merevebbet is), 2 méteres kábelhossza bőségesen elég a legszélesebb asztalokra is. No és persze nem maradhat el a díszkivilágítás sem, mely a logó és a görgő mellett mindkét oldalt egy-egy négy zónás, hullámosan ívelt LED-csíkot foglal magába.

Felszereltség

Emellett az egér bal oldalán további négy gombot kapunk, kissé szokatlan felosztásban: felül egy hosszabb, két irányba (fel-le) kattintható kapcsoló alatt két további, feleakkora gombot, valamint az oldallapon, valamivel feljebb egy további, ezüstszínnel kiemelt gombot találunk. Emellett kattintható a görgő is, mely alatt alapértelmezett esetben az érzékenységet állító gomb zárja az extra kattintható felületek sorát. Ez így összesen kilenc programozható klikket jelent a görgetés mellett – ez pedig elég sok játékhoz bőségesen elég is.

steelseries-rival-5-02.png

Maguk a kapcsolók remek visszajelzést adnak, a görgő „darabosan” működik, de nem annyira, hogy zavaró legyen, és nem annyira, hogy észrevétlenül több lépést ugorjon át az ember az akció hevében. Egyedül a két irányba kapcsolható felső-oldalgombot kellett szokni, de nem telt bele sok idő, és ösztönösen használtam. Ugyan kívül esik a könnyen használható gombok sorától, a görgő alatti gomb lehetne kettő is, hogy ne kelljen az összes beállított szintet átgörgetni (vagy egy plusz gombot beáldozni a másik irányba léptetésért), ha véletlenül átszaladnánk az éppen ideálison. Egyedül a szürke oldalgombot találtam túl távolinak, ami, ha 5-6 milliméterrel közelebb lenne, abszolút hibátlannak minősíteném.

Belbecs

Az igazi sztár és az egér lelke mégis a szenzor, mely itt a TrueMove Air, valódi 1:1 mozgáskövetéssel – szerencsére manapság egyre többen szuszakolnak minőségi érzékelőt (vagy akár kettőt is) már az alsó-közép kategóriás egereikbe is. A Rival 5 legfontosabb eleme 18 000 DPI-ig skálázható érzékenységgel, és igen gyors, 400 IPS mozgáskövetési sebességgel bír.

steelseries-rival-5-03.png

A SteelSeries-termékeket most már egyetlen szoftverből kezelhetjük, mely egyszerű, letisztult, és egyetlen ablakból elérünk mindent, anélkül, hogy az túlzsúfolt lenne. Magán az eszközön csak egyetlen profilt tudunk tárolni, minden más beállításhoz (érzékenységi szintek, fények, makrók és a többiek) elengedhetetlen a szoftver.

Függöny!

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a SteelSeries Rival 5 a megfizethető kategóriát erősíti a maga 20 ezer forint körüli árával, úgy hiszem, éppen eleget kapunk ahhoz, hogy erősen ajánlottnak nevezzük. Persze nagy kéz, vagy legalábbis hosszú ujjak nem ártanak mellé, és az oldalsó „sniper” gomb elérése problémás lehet, de még így is marad rajta épp elég, hogy digitális kalandozásaink során egy remek, sokoldalú társat tudhassunk magunk mellett.