• Pert indított az EA ellen három játékos a FIFA miatt
  • A háttérben a scripting, illetve az ezzel járó megtévesztés áll

A FIFA-sorozat kapcsán már hosszú évek óta vita tárgyát képezi a scripting mechanika, melynek létezését félig-meddig maga az EA Sports is elismerte már korábban. A gyakorlatban arról van szó, hogy a játék dinamikusan változtatja a nehézséget, illetve a focisták képességeit, hogy ezzel befolyásolja a meccsek kimenetelét – a korábbi részekben például úgy, hogy középkezdésnél előnyt ad annak a játékosnak, aki éppen gólt kapott.

Mindez már önmagában is erősen megkérdőjelezhető, ha pedig azt nézzük, hogy a kiadó ezt azért alkalmazza, hogy a játékosok még több FIFA Ultimate Team pakkot vegyenek, akkor nevezhetjük megtévesztésnek és félrevezető hirdetésnek is – ezekkel a vádakkal perelte be még szeptemberben három játékos a kiadót.

harom-jatekos-beperelte-az-ea-t-a-fifa-scriptelos-megoldasa-miatt.jpg

A kaliforniai bíróság elé került "Zajonc kontra Electronic Arts" ügy elsősorban azt emeli ki, hogy az EA nem figyelmezteti a játékosokat arról, hogy ilyen megoldások is szerepelnek a FIFA-ban.

"Sokan nem is tudják, hogy az EA olyan technológiákat alkalmaz, mint a Dinamikus Nehézségállítás vagy az Adaptív Nehézség. Ezek a technológiák előrejelzések és közbeavatkozások segítségével befolyásolják a mérkőzések kimenetelét, ezzel váltva ki még nagyobb elköteleződést a játékosoktól" – áll a hivatalos dokumentumban.

Az EA Sports már most is nagyon vékony jégen táncol az Ultimate Team móddal, hiszen egyre több országban tiltják be a loot boxokat, melyek körül ez a játékmód is forog. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a játékmenet tekintetében is alkalmaznak olyan megoldásokat, melyek közvetett módon plusz vásárlásra ösztönzik a játékosokat.

Közleményében az EA így reagált a fentiekre: "Úgy véljük, a vádak alaptalanok és félreérthetően írják le a játékainkat, ezért védekezni fogunk a bíróság előtt."