• Március 8-án jelenik meg korai hozzáférésben a Have a Nice Death
  • Körülbelül egy éven belül lesz várható a teljes verzió

Tavaly december elején mutatkozott be a Magic Design Studios gondozásában készülő, és a Perfect World Entertainment kiadásában megjelenő Have a Nice Death, melyben a kissé túlterhelt Halál szerepében indulhatunk útnak, hogy kaszájával rendet vágjunk elkanászodott alkalmazottai között. A készítők most végre azt is megosztották, hogy pontosan mikor, mely szerint a játék március 8-án fog elrajtolni kezdetben korai hozzáférésben Steamen, amit körülbelül egy év múlva követ majd a teljes verzió.

death.jpg

A Magic Design Studios elmondása szerint már korai hozzáférésben is elérhető lesz a Have a Nice Death számos rendszere, valamint néhány főellenfelekkel, ellenlábasokkal és NPC-kel megpakolt világa, azonban a további tartalmak elkészítéséhez még időre van szükségük. A teljes verzióban a narratíva lezárása mellett többek között nehézségi módok, elérhetőségi opciók, valamint új képességek, világok, fegyverek és ellenfelek várhatók.