• Gameplay trailert kapott a Haven
  • Ez a Furi készítőinek új játéka
  • Egy RPG-kaland lesz, melyben egy szerelmespárt irányíthatunk

Még februárban írtunk a Furi készítőinek Haven névre hallgató új játékáról, azóta azonban nem nagyon jött hír az érdekes koncepciójú fejlesztés felől, így mindenképpen örömteli, hogy befutott végre az első gameplay trailer is az egyedi RPG-kalandról.

haven-az-elso-gameplay-trailer-a-furi-keszitoinek-uj-jatekarol.jpg

A Haven a fejlesztők elmondása szerint első játékuk, a Furi tökéletes ellentéte lesz, egy igazán könnyed élmény, amely azt mutatja be, hogy milyen egy szerelmespár élete, amikor már túl vannak a kezdeti szakaszon. "Ez már az a szakasz, amikor mindketten az igazi éneteket adhatjátok egymás mellett... nem hiszem, hogy ezt videojátékban eddig bárki megcsinálta volna" - mondta Emeric Thoa, a Haven kreatív direktora.

A játékban egy álomszerű idegen bolygót kell felfedeznünk, de lesz harc is, méghozzá JRPG stílusú, melyben egyszerre irányíthatjuk a két karaktert. A Haven alapvetően egyszemélyes játék, de bármikor becsatlakozhat mellénk egy társunk is, ha éppen ezt szeretnénk.

A megjelenési dátum egyelőre még nem ismert, és a platformok listája (jelenleg PC, PS4 és Switch) is bővülni fog a jövőben a fejlesztők elmondása szerint.