• Nerfelni kellett a Demon Hunter lapokat
  • Összesen 4 kártyán gyengítettek

Kedd este megjelent a Hearthstone új kiegészítője, az Ashes of Outland, mellyel párhuzamosan a vadonatúj, tizedik class is bekerült a játékba, a Demon Hunter. Az első egy-másfél nap azonban soha nem látott dominanciát hozott: Illidan elárasztotta a Ranked módot - nemcsak az újdonság varázsa miatt, hanem mert nyilvánvalóan túlságosan erősre sikeredtek a lapjai.

hearthstone-rekord-gyorsasaggal-kellett-nerfelni-a-legujabb-demon-hunter-class-t.jpg

Szerencsére a Blizzard ezúttal résen volt - olyannyira, hogy az éjszaka folyamán bejelentették, hogy négy Demon Hunter kártyán is gyengítenek.

A változások azonnal érvénybe léptek egy szerveroldali frissítésnek hála. Emiatt egyelőre csak meccs közben látszódnak, a gyűjteményben még nem, ám hamarosan érkezik egy normál patch is, ami ezt is orvosolja.

A fentiek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ilyen kevés idő még soha nem telt el egy kiegészítő megjelenése és egy nerfcsomag között, vagyis mondhatjuk, hogy a Blizzard rekord gyorsasággal lépett közbe. A változtatás egyébként nemcsak a normál játékmódot illeti: az Arenában is csökkentették több mint egy tucat Demon Hunter lap felbukkanási valószínűségét.

Támogasd te is a PC Gurut!