• A Blizzard fejlesztőket vont el a Heroes of the Storm csapatától
  • Leállt a Heroes Global Championship és a Heroes of the Dorm is
  • De Kaéko Milker szerint még nincs minden veszve
  • Ugyanúgy számíthatunk frissítésekre, sőt, új hősökre is

Még előző hét pénteken érkezett a hír, hogy a Blizzard komoly leépítéseket foganatosított a Heroes of the Storm háza táján. A hivatalos álláspont szerint a stúdió embereket vont el a projekttől, ugyanis azokra máshol volt szükség, ennek folyományaként pedig kénytelenek voltak megszűntetni mind a Heroes Global Championshipet, mind a Heroes of the Dormot.

heroes-of-the-storm-closing-01.jpg

Az eset kapcsán most viszont megszólalt a játék produkciós igazgatója, Kaéko Milker is, aki kifejtette, mennyire sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, már csak azért is, mert 2018 szerinte a Heroes of the Storm legerősebb éve volt. Viszont egyben arra is felhívja a figyelmünket, hogy még nincs minden veszve. A programon jelenleg is tehetséges fejlesztők dolgoznak, ráadásul Milker szerint ez a döntés lehetőséget adott nekik, hogy a játékosokra fókuszáljanak, és arra, hogy a Heroes of the Storm egy minél dinamikusabb és élvezetesebb játék lehessen. Ennek megfelelően számíthatunk hősök átdolgozására, tematikus eseményekre, sőt, még új karakterekre is a jövőben, ő pedig reméli, hogy a rajongók a változtatások ellenére is kitartanak a Blizzard MOBA-ja mellett.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!