Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

wilson

Úgy alakult, hogy a nagy Pokémon-várásban inkább nem mertem belevetni magam semmilyen nagyszabású játékba, így az elmúlt hétvégén a Golden Abyss-en felbuzdulva gyakorlatilag egy ültőhelyemben végigvittem az Uncharted 2-t. Az évek sok emléket megszépítettek vele kapcsolatban, de még ennyi év távlatából is lenyűgöző volt újrajátszani, és elcsodálkozni azon, hogy annak idején mit hoztak ki a PS3-ból.

fefe.jpeg

Bár sok bosszúságot okozott a lezárás, úgy döntöttem folytatom inkább a harmadik résszel, mert van reális esély arra, hogy péntekre sikerül végigvinni. Úgy tűnik, hogy ez végül nem fog összejönni, így az idő egy kisebb része mindenképp ezzel fog telni, és szokás szerint talán egy kis Hunt is belefér majd. 

bullseye

Azt hiszem egy időre elég volt a háborúistenkedésből. A valkűrök ha nagyon nehezen is, de elfogytak, a köd birodalmában szétnéztem, de nem volt kedvem a grindhez, ahogy hollókereséshez, meg hasonlókhoz sem. Mivel a játékokban legtöbbször a történet és felfedezés érdekel, így a New Game+ is csak annyira kötött le, hogy a kölyöknek összehozzam a jóféle, mindentudó kisködmönt.

hetvegamebullseye20220127.jpg

A sötét elf labirintusokhoz már nem volt kedvem (meg Mimir is hiányzott a hangulathoz), így majd X hónap múlva visszatérek – mondtam, mintha nem tudnám, hogy ezekből a vállalásaiból szinte soha nem lesz semmi. Viszont most még nincs kedvem belevágni egy hasonlóan nagy kalandba, így inkább kisebb címekkel múlatom az időt. Szerencsére egy cikk kapcsán szóba került a Cat Quest – megint – nem teljesen véletlenül, így várhatóan főleg annak különféle spéci módjaival fogok bohóckodni hétvégén.

Dzséjt

A héten rákattantam a Meaneater című cápás akciójátékra, amit hétvégén terveim szerint be is fejezek. Mivel azóta imádom a cápákat, hogy 8-9 éves koromban láttam a Cápát, ez úgyszólván az én játékom. Bár az alapkoncepció, amely szerint egy bosszúálló, mutációra is képes emberevőt irányíthatunk nem azt sugallja, hogy ez egy izgalmas játék, valójában nagyon is az.

maneater2.jpg

A tengeralatti világ remek easter eggekkel van teleszórva, amik filmekre, sorozatokra és videojátékokra utalnak. Az élővilág is nagyon jól sikerült, emberekre vadászni és tengeri csúcsragadozónak lenni pedig kifejezetten szórakoztató. Ráadásul az egyre nagyobb halak és vízi emlősök, mint ellenfelek kellő kihívást is nyújtanak, a különféle mutációkkal meg jópofa képességekre tehetünk szert. Ha meg még közbe a Cápa zenéjét is lejátsszuk, teljessé válik az élmény. Tü-düm, tü-düm, tüdüm-tüdüm-tüdüm, tüdüdüdüüüüm!

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?