Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

Pozandr

Bár több, mint két évtizede játszom, de valahogy soha nem tudtam rávenni magam, hogy bármelyik életszimulátort kipróbáljam. Pedig a 2000-es évek elején jelent meg a Second Life, az EA-s The Simset meg a kismillió kiegészítőjét pénzlehúzásnak tartottam. Erre itt van szerda este, és már több mint 8 órát töltöttem el a szigetemen, amelyre Tom Nook meghívására érkeztem. Igen, ilyen előélettel vettem meg Nintendo Switchre az Animal Crossing: New Horizons-t, melybe már az első másfél órában beleszerettem. Igen, ez is egy életszimulátor, de annyira cuki, annyira imádnivaló, hogy az elmondhatatlan.

Este 11 órakor még a gazokat szedtem fel a földről, amit eladtam párszáz harangért, reggel pedig a virágaimat öntöztem meg, és lepkéket fogtam a hálómmal, hogy ennek az önző, kapitalista Nooknak ki tudjam fizetni a költözés árát. A munkám elég stresszes, így ebben a címben megtaláltam a tökéletes nyugiprogramot: az eddig látott véletlenszerű események elnyerték a tetszésemet, így kíváncsian várom, mikor nyílik teljesen ki az Animal Crossing világa. Már biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban többszáz órát fogok eltölteni a szigetemen, hogy minden titkát felfedezzem.

Britpopper

Sosem voltam a széria elkötelezett rajongója, de el kell ismernem, hogy a 2022-es Saints Row kifejezetten szórakoztató lett. Nincs benne semmi kiemelkedő, a sztori például pocsék, a szereplők között egyáltalán nem működik a kémia, és olyan botrányos bugokba is sikerült belefutnom a végigjátszás során, amiket a mai napig nem tudok hova tenni. Ettől függetlenül egy valami mentette a játékot nálam: az easter egg vadászat.

saints-row20220819103724.jpg

Tudvalevő, hogy minden Saints Row rengeteg húsvéti tojást és különféle utalásokat rejt, így kifejezetten élvezetes volt kooperatív módban órákat eltölteni azzal, hogy easter eggeket kerestünk, jópár nappal a megjelenés előtt, amikor ugye még semmiféle segítség nem volt fenn a neten. Találtunk is néhányat, az emlékezetes monolit-feladványnál például legalább másfél órát eltöltöttünk, mire egyáltalán rájöttünk, hogy merre kéne keresni a leírt helyet. Ez mentette nálam a játékot, hisz vissza-vissza csábított maga elé, hogy egyre újabb rejtélyeket fejtsek meg.

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?