Sajnos nem találtam belőle normális minőséget, így egyelőre egy YouTube-os változattal kell beérnetek (bár a hozzám érkező e-mailek alapján sokan amúgy is így szeretnétek látni a legtöbb honlapon jelenlevő videót), ami azonban még a szokásosnál is "kivehetetlenebb". A mozgóképen, mint azt majd láthatjátok/hallhatjátok, az eddigi információkat erősítik meg készítői (helyszínek, elsősorban) miközben egy borzasztó skót akcentussal beszélő úriember elmeséli, hogy "túlélt mindent", végül pedig a szlogen: csak egy maradhat, majd a játék dobozai úsznak be a képernyőbe. Sajnos a videó lényegében "statikus", bár 3D-ben mozog, csak azt láthatjuk rajta, amit láthattunk már a képeken is, a főhős kivehető formában nem bukkan fel, és a játékmenetre sem kaptunk konkrét utalásokat, de az tény, hogy roppant hangulatos kis darabot sikerült összerittyentenie a srácoknak. Adja a jó ég, hogy a borzalmas Source-film (elvileg a filmsorozat ötödik része) tényleg ne hagyjon nyomot a fejlesztésen, mert rengeteg potenciál van a témában - akár egy MMO-ra is, amelynek fejlesztését azonban még az ezredforduló után lefújták sajnos, így ebben akarunk majd vigasztalódni. Reméljük, lehet.