• A Take-Two felvásárolja a Codemasterst
  • A 759 millió font értékű üzletre 2021 első negyedévében fog sor kerülni

A múlt héten derült fény arra, hogy nagyon komoly érdeklődést mutat a Take-Two Interactive a Codemasters iránt. Az érintett felek akkori nyilatkozatai alapján már akkor is biztosra lehetett venni, hogy az üzlet meg fog valósulni, most azonban mindez hivatalossá is vált: bejelentették, hogy 2021 első negyedévében a Take-Two felvásárolja a brit kiadó-fejlesztőt, méghozzá 759 millió angol fontért.

A lépés okai egyértelműek, hiszen a versenyzős címek terén kiemelkedően fontos szereplőnek számító Codemasters játékai tökéletesen kiegészítik a Take-Two alapvetően erős, de ilyen téren igencsak hiányos portfólióját.

"A Codemasters nevéhez számos játék fűződik az iparág legkedveltebb és legsikeresebb versenyzős franchise-ai közül, és úgy hisszük, hogy az ő címeik remekül kiegészítik majd a mi sportportfóliónkat, ami segítheti cégünk hosszú távú növekedését" – nyilatkozta a Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick.

A Take-Two célja egyértelműen az, hogy az első számú sportjátékkiadóvá váljon, ami a Codemasters felvásárlásával egyértelműen elérhetővé válhat számukra, hiszen olyan licencek kerülnek így a birtokukba, mint a Forma-1 vagy a WRC – utóbbi kapcsán 2023-tól veszi át a stafétát a Codemasters.