• A BioWare megkezdte a munkálatokat a Dragon Age sorozat folytatásán
  • Még nagyon a fejlesztés elején állnak, és előtte készül még egy játék
  • Ezt a stúdió egyik munkatársa erősítette meg

A Eurogamernek adott interjúban mesélte el a Fallen London és a Sunless Sea játékokról ismerős Alexis Kennedy, hogy a stúdió egy új Dragon Age játékon dolgozik. Az író Mike Laidlaw és a Dragon Age vezető írójának, Patrick Weekes társaságában dolgozik a történeten. Ebből máris sejthető, hogy egyhamar bizony még nem számíthatunk a folytatásra, előbb még mindenképpen elkészül a stúdió új IP-je, a Dylan, melyet talán az idei E3 előtt láthatunk majd, igaz, ennek megjelenése körül is már most csúszásokról csicsregnek a madarak.

Nagy különbségek vannak azok között, amiken BioWare-nél valaha dolgoztam és amin most dolgozom. Amit most már hivatalosan is mondhatok, bár már egy ideje köztudott, hogy a jelenlegi a Dragon Age. Elméletileg titok volt, de azok alapján, akikkel dolgozom mindenki, akit kicsit is érdekel a téma, már úgyis tudta. Aztán a nap eleján Mark Darrah (a Dragon Age egyik producere) azt tweetelt, hogy 'Isten hozott a Dragon Age frencsájzban', már tudtam, hogy már hivatalos.” - árulta el Kennedy.

Való igaz, már egy jó ideje lehet sejteni, hogy valami készülőben van, de egy-két twitteren elejtett üzeneten túl nem sok minden látott napvilágot, hivatalos bejelentés vagy elismerés eleddig pedig egy sem. Közelebbi információkat nem tudtunk meg, de nem is elváható, még nagyon képlékeny az egész, gyakorlatilag most felvázolják az alapokat, aztán jön az ötletelés, utána a dizájn ésatöbbi... szóval pár évig még ki kell bírni fiúk-lányok, de a rajongók most már nyugodtan alhatnak: készül a Dragon Age folytatása!

 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!